3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. június 19.

A Belmondo váratlan slágert visz a Zöld Pardonba ma estére

Copyright:

Régi nagy sikerekkel, magyar és angol nyelvű új dalokkal táncoltatja meg a Belmondo június 19-én, szerdán este a Zöld Pardon közönségét. A zenekar az idén 15 éves kultikus szórakozóhelyen adja idei első, önálló, budapesti szabadtéri koncertjét, ahol egy váratlan sláger ősbemutatójára is sor kerül. Az est vendégzenekara a We Are Rockstars.

Lesz, volt, van, Rocksztár, Mikor, Végre süt rám a nap, Nőj már fel, Szájalok – csak néhány sláger a Belmondo zenekartól, amelyek egészen biztosan felcsendülnek június 19-én, szerdán este a budapesti Zöld Pardonban. Czutor Zoltán dalszerző-frontember és zenésztársai válogatott műsorral készülnek, amelyben az elmúlt évek dinamikus, rádióbarát rockslágerei mellett a legkedveltebb balladák is helyet kapnak. A fiúk az idei első, önálló, budapesti szabadtéri koncertjükön ízelítőt adnak a tavaly megjelent Good Better Belmondo című, angol nyelvű, szubjektív válogatáslemezükről, valamint az idén márciusban megjelent maxi kiadványukról is. Ez utóbbin szerepel az Emelt díjas lányok című dal, amit már országszerte játszanak a rádiók. A Belmondo új nyári slágere azonban minden bizonnyal egy másik, vadonatúj, angol nyelvű szerzemény lesz. 
 
„A közelmúltban írtuk a We Could Lie című számot, amit csak néhány nappal ezelőtt osztottunk meg az internetes felületeinken. Még minket is meglepett, milyen gyorsan megszerették a rajongóink, sőt már Hollandiából is érdeklődött utána egy zenei ügynökség. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a szám lesz a nyár váratlan slágere a Belmondo zenekartól. Mivel koncerten korábban még sosem játszottuk, a Zöld Pardonban megtartjuk az ősbemutatóját. A dalhoz egyébként már elkészült egy Zilia remix is, ami szintén sok pozitív visszajelzést kapott. Ez megerősített minket abban, hogy érdemes remixekkel kísérleteznünk. Ez egy olyan izgalmas, új terület, ahová korábban még nem merészkedtünk” – mondta Czutor Zoltán frontember. 
 

 
A Belmondo a közeljövőben egy olyan új lemezt is szeretne készíteni, amelyen a hazai könnyűzenei élet előadóival, akár más stílusok képviselőivel dolgozna együtt. A projekt jelenleg még a tervezési szakaszban jár, eddig Szirtes Edina Mókus, a Hősök, a Fish!, és a Compact Disco neve merült fel közreműködőként.
 
Az est vendégzenekara a We Are Rockstars, amelynek frontemberét, Ligeti Györgyöt a néhai Puzzle vezéreként és a Zagar énekhangjaként ismerte meg a közönség. A We Are Rockstars zenéje nagyon masszívan hangzik, hiszen elektro-rockjába a pszichedelikus beat zenétől a szintetizátoros new wave-en át a modern indie-ig sokféle hatást épít be.
 

We Are Rockstars, Belmondo

2013. június 19., kapunyitás 19:00

Zöld Pardon, Budapest 1117, Neumann János u. 2.

Belépő: 600 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky