3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. január 23.

A Deep Purple kerekre zárja a történetet

Copyright:

A hard rock történetének egyik legnagyobb zenekara, a Deep Purple a többszázezer példányban fogyó és több országban is a lemezlisták élére jutó Now What?! album tavalyi turnéján négy kontinenst érintve 50 koncertet adott – de a jövő héten már indítja is a 2014-es turnészakaszt, mellyel február 17-én a BudapestArénába is eljut.

A Deep Purple mindig híres volt arról, hogy jelen idejű zenekarként halad előre, miközben gondosan ápolja múltját is. Már a tavalyi stúdióalbum év végi újrakiadásához is készült egy friss koncertlemez a régi nagy sikerszámok 2013-as élő verzióival, az idei évben pedig egy még nagyobb szabású kiadvány is várható az együttestől: az 1972-ben rögzített Made In Japan koncertanyag minden eddiginél bővebb, deluxe kiadása.

A rocktörténet legjobb koncertlemezei és a legjobb hard rock albumok listáján is rendre előkelő helyen szereplő Made In Japan anyagát 1972-ben két oszakai és egy tokiói fellépés felvételeiből állították össze. 1993-ban már piacra került Live In Japan cím alatt egy 3CD-s verzió, de most újabb két évtized elteltével végre kiadják a három este teljes anyagát csonkítatlanul, egy negyedik CD-re a ráadásblokkokban elhangzott dalokat is mind összegyűjtik, sőt ötödik lemezként betesznek a díszdobozba egy DVD-t is egy új dokumentumfilmmel. S hogy a dolog még kerekebb legyen, a március végére tervezett megjelenéskor a tavaszi turné pont abban azokban a japán városokban – Oszakában és Tokióban zárul, ahol 1972-ben azt a klasszikus koncertlemezt rögzítették.

 

 

Az akkori Deep Purple-tagok közül az orgonista Jon Lord már elhunyt, Richie Blakmore gitáros pedig már több mint két évtizede távozott a zenekarból, de Ian Gillan énekes, Roger Glover basszista és Ian Paice dobos még a mostani turnén is játsszák a szóban forgó 1972-es koncertrepertoár kulcsdalait (Smoke On The Water, Strange Kind Of Woman, Lazy, Black Night, Space Truckin' stb.) aktuális zenésztársaikkal, az 1994-ben csatlakozott Steve Morse gitárossal és a 2002-ben érkezett Don Airey billentyűssel.

S hogy ez a turné ne csak a japán rajongók, de a magyarok számára is kereken záródjon, a Deep Purple ugyanott lép fel, ahol első magyarországi koncertjeit adta 27 évvel ezelőtt, 1987 januárjában: akkor a Budapest Sportcsarnokban, most a helyén álló BudapestArénában!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky