3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. január 28.

Cukormázzal tér vissza a Mantra Porno

Copyright:

Cukormáz címmel háromdalos, ingyenesen letölthető kislemezzel jelentkezett a Mantra Porno. Az elektronikus alapokra írt fanyar humorú új számokat február 1-jén a budapesti Gödör Klubban élőben is bemutatja a zenekar a Korai Öröm vendégeként.

Az elektronikus műfajban ismertté vált Mantra Porno az elmúlt két évben ritkábban hallatott magáról. A zenekar számos helyen fellépett, de a harmadik nagylemeze megjelenése óta nem adott ki új anyagot. A csapat azonban nem tartott szünetet, sőt a színfalak mögött gőzerővel zajlott a munka.

„A Mantra Porno 2001-ben alakult, de a csapat az indulás óta sok változáson és tagcserén ment át. A jelenlegi tagokkal két éve újra stabillá vált a működésünk, és ebben a felállásban kezdtünk dolgozni egy új nagylemezen. Ennek az előfutáraként jelent meg a Cukormáz című, három dalt tartalmazó maxilemezünk, amit a korábbi albumainkhoz hasonlóan ingyen lehet letölteni a www.mantraporno.hu/ honlapról, illetve a zenekar hivatalos Facebook-oldaláról. A zenében továbbra is az elektronikus alapok dominálnak, de a hangzás egy kicsit populárisabb lett. Két dal magyar, egy pedig angol nyelvű, a szövegekben pedig felbukkan egy kis fanyar humor is. A zenekar a tervek szerint tavasszal újabb dalokat mutat be egy maxin, a negyedik nagylemezünk pedig még idén megjelenik” – mondta Zolnai Márton, a Mantra Porno dobosa.



A Mantra Porno legközelebb február 1-jén, szombaton ad koncertet a budapesti Gödör Klubban a Korai Öröm vendégeként. A zenekar válogatást ad a korábbi albumai legkedveltebb számaiból, valamint a Cukormáz című kislemez új dalaiból is játszik. A koncertek 20 órakor kezdődnek, a belépőjegyek 1200 forintba kerülnek. A Mantra Porno és a Korai Öröm fellépése után hajnalig dj-k keverik a zenét a táncolni vágyó közönségnek.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky