3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. február 4.

A zene azé, aki megműveli – Vámos Miklós újra zenél

Copyright:

Vámos Miklós bő négy évtizede köszönt el a hangszerektől, miután egykori zenekara (Gerilla) révén vegzálásból több jutott neki, mint a sikerből. Akkor azt hitte, a búcsú örökre szól, elég szenvedély számára az írás és olvasás. (Plusz a tenisz.) Ám a hathúros csábító visszatért az életébe egy véletlennek köszönhetően.

A kisfia számára indult kottatartót venni, de hirtelen felindulásból egy gitárt is beszerzett. Kevéssel ezután kétszemélyes szobazenekart alakított Bornai Tiborral, a KFT billentyűsével és  énekesével. Bornai – becenevén: Dráni – az egyik legjobb hazai dalszerző és szövegíró, nem mellesleg a honi abszurd versírás feketetollas mestere. Gitározni azonban ő is most kezdett.

A színpadon az emberi szó váltakozik a dalokkal. Utóbbiak saját szerzemények, illetve magyarított Lennon, McCartney, Eric Clapton stb. dalok. Az egykori Vámosműsorok (Lehetetlen, Rögtön) hangulatát megidéző beszélgetések és önfeledt „szobazene” a fiatal, feltörekvő zenekartól – korátlaguk 59 év. Az első alkalommal február 10-én hétfőn a kéttagú zenekar meghívott vendége, egyben harmadik szólistája és beszélgetőpartnere Falusi Mariann lesz, a Budapest Jazz Clubban.

A sorozat további állomásai:
2014. március 17. -  Beatles Revival est, sztárvendég: Szinetár Dóra
2014. április 14. - Vámos Classic: Komolyzene komolytalanul, sztárvendég: Dés László
2014. május 12. - Bornai Classic: Egy életút állomásai, sztárvendég: Bródy János
2014. június 9. - Szív Küldi Szívnek Szívesen, sztárvendég: Tolcsvay László

Helyszín: Budapest Jazz Club, Budapest 1136, Hollán Ernő u. 7.
Jegyár: 2400 (teljes ár) Ft, illetve  2000 ft (diák/nyugdíjas jegy)
A sorozatról a D1 TV felvételt készít.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky