3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. február 11.

Történelmet írt a Children Of Distance!

Copyright:

Magyarországon a zenei produkciók közül elsőként a Children Of Distance ért el 300.000 fős rajongótábort Facebookon, miközben számtalan egyéb online rekordot is felállított az alig több mint 7 éves banda.

A hazai hip-hop, rap és pop világának immár legnépszerűbb csapata a 2006-ban alakult Children Of Distance együttes, melynek elmúlt 7,5 éve nem más, mint maga a megtestesült sikertörténet. Annak ellenére, hogy megalakulásakor a banda saját bevallása szerint is halva született ötletnek indult az egymástól több száz kilométerre lakó tagok miatt - akik korábban sohasem találkoztak személyesen - mára elérték, hogy a legkedveltebb hazai együttes legyenek!

Egyedül a világ közepén című debütáló albumuk egy valódi stíluskeresés volt, melyből mindössze 4 példányt adtak ki; ebből 3 a banda tagjainak tulajdona, míg a 4. Sub Bass Monsternél van, akinek fórumán ismerkedtek meg egymással a későbbi tagok.

A rajongóknak ezt követően mindössze egyetlen évet kellett várniuk az első - nagyközönség számára is elérhető - elgondolkodtató hangvételű és kiforrott stílusú Csapó kettő című albumra, melynek köszönhetően olyan nótákat ismert meg a közönség, mint a 2007-es év öt legjobb dala közé bekerült Emlékezz rám vagy épp a 2008-ban ugyanezt a bravúrt produkáló Beforratlan sebek, miközben a daloknak otthont adó korong az év albuma kategóriában kapott jelölést a hiphop.hu rangos díjára.

A számháború pedig innentől vált igazán figyelemre méltóvá: a csapat hazai együttesként elsőként hagyta el az 1 millió kattintást, majd a 2 milliót, miközben első igazi debütáló albumuk összes dalának YouTube-megtekintése meghaladta az 1 milliót! Nem volt ez másképp a 333 km címet viselő 2010-es albummal sem: az Emlékezz rám 2 című klip 1 év alatt elérte a 4 milliós nézettséget, napjainkban pedig igen közel jár a 7 (!) millióhoz, míg a Kedves naplóm átlépte az 1 milliót és napjainkra megközelítette a 3 milliót!

A IV. felvonás című, sorban 4. nagylemezüknek köszönhetően 2012 is a siker éve volt a csapat számára: elnyerték 2. Comet-díjukat és a BRAVO Otto gálán az év együttesének járó díjjal büszkén pózoltak csakúgy, mint a Transilvanian Music Awardson, ahol ugyanebben a kategóriában győzedelmeskedtek.

Sikereik csúcsa pedig csak most következik: az idei év elején Facebookos rajongóik száma a hazai zenei életben elsőként haladta meg a 300 ezret, miközben YouTube-on több mint 80 millió (!) lejátszás fűződik az együttes nevéhez. A sikersorozat pedig a megannyi telt házas koncerttel és a rajongók cseppet sem szűnő szeretetével és érdeklődésével folytatódik. Ahogy a Children Of Distance mondaná: Legnagyobb siker a rajongók szeretete.

7 év, 12 kézzel fogható siker - a Children Of Distance karrierje számokban:

  • A legkedveltebb magyar együttes Facebookon: Magyarországon elsőként a zenei produkciók közül a Children Of Distance érte el a 300.000 tagot!
  • Egyetlen hét alatt ennyien láttak bejegyzést az oldalról: 1.126.024 fő
  • Beszélnek róla: 97.000 fő
  • A leghallgatottabb magyar együttes a YouTube-on: 65 millió (!) lejátszás
  • VIVA Comet-díj: 3 egymást követő évben (2011-12-13) a legjobb együttes
  • BRAVO Otto-díj: 2 egymást követő évben (2012-13) a legjobb együttes
  • Transilvanian Music Award-díj 2 egymást követő évben (2012-13)
  • MAHASZ listavezető sláger
  • Több száz fellépés
  • 4 nagylemez
  • Két kislemez
  • 7 videoklip (Súgd meg, Örökké, Még utoljára feat. Oláh Ibolya, Márványtábla helyett, Kedves naplóm, Emlékezz rám 2 feat. Patty, Nélküled annyira más)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky