3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 24.

Nőkre hangolódik a Belmondo

Copyright:

A nemrégiben új nagylemezzel jelentkező Belmondo zenekar március 8-án ismét a nőkre hangolódik a budapesti Gozsdu Manó Klubban. A fiúk - immár hagyományosan - koncerttel köszöntik a hölgyeket a Nemzetközi Nőnapon, de mivel aznap a Zoltánok a névnapjukat ünneplik, a zenekar rájuk is gondol egy kis meglepetéssel.

A Belmondo zenekar idén is kötetlen hangulatú nőnapi koncertre várja a közönséget március 8-án, szombaton 21 órától a budapesti Gozsdu Manó Klubban.

- Válogatott műsort állítunk össze, és a hölgyek tiszteletére a szokásosnál egy picit több csajos, romantikus, szerelmes dalt adunk elő, élükön az elmaradhatatlan Mikor-ral. Ettől függetlenül ne andalgós estére, hanem igazi táncolós rock koncertre készüljenek, hiszen elővesszük az elmúlt évek dinamikus, Belmondo-slágereit (Lesz, volt, van; Rocksztár; Libidó; Minden nő; Szájalok; Nőj már fel), valamint a novemberben megjelent, Kooperatív című nagylemezünk új dalait (Emelt díjas lányok; We Could Lie; Amit elhiszel, az leszel). De ezek között lesz a Miért ne higgyem? című szám is, amellyel szerepeltünk az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogató show-jában, A Dalban. Bár ezen az estén főleg a nőkre koncentrálunk, nem feledkezünk meg a Zoltánokról sem, akik aznap ünneplik a névnapjukat. Ezen az estén azok a Zoltánok, akik nőnek öltöznek, vagyis szoknyában érkeznek, ingyen bejöhetnek a koncertre. – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere, ám azt nem árulta el, hogy vajon a saját névnapján szoknyában áll-e színpadra a Gozsdu Manó Klubban.

A Belmondo zenekar november végén jelentkezett a Kooperatív című nagylemezzel, amelynek a dalait az együttműködés köti össze, hiszen a dalokban a hazai könnyűzenei élet előadói, más stílusok képviselői szerepelnek. A vendégművészek között van Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekesnő, Judie Jay énekesnő, Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese - aki most kivételesen csak fuvolázik-, Eckü, a Hősök rappere, a Fourtissimo rézfúvós kvartett, Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere, Czutor Anett énekesnő, Zoohacker és Hatvani Zília dj, Szekeres András, a Junkies frontembere, valamint egy számban Gyurma szkreccsel, egy másikban pedig Bartha Timi énekel.

A következő hetekben a Belmondo több vidéki nagyvárosban is koncertezik. A zenekar február 26-án a szegedi Rongy Kocsmában, március 21-én a nyíregyházi Hell Music Pubban, március 22-én pedig az egri Pálinka Fesztiválon lép fel.

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky