3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 11.

Visszatér a Demented Are Go!

Copyright:

Nyolcévnyi, hosszú várakozást követően végre ismét Budapestre látogat a psychobilly egyik legnagyobb hatású zenekara, a walesi Demented Are Go. Így március 15. a műfaj szerelmeseinek nem csupán arra adhat okot, hogy a horrorpunk rajongók megemlékezzenek Cronenberg születéséről, esetleg Lovecraft haláláról, hanem hogy ismét élőben lássák, mire is képes a legendás zenekar frontembere, Spark, ha a közönség – na meg persze önmaga – szórakoztatásáról van szó.

A Demented Are Go története épp olyan, mint a műfaj maga: csapongó, szeszélyes, de minden percében lebilincselő annak köszönhetően, hogy nincsenek számára kontrollt jelentő béklyók vagy szabályok. A Cardiffban a nyolcvanas évek elején alakult formáció eddig nyolc nagylemezt jelentetett meg a tengernyi kísérőkiadvány (válogatások, koncertanyagok, single-ök) mellett, miközben igazi átjáróházként is tekinthetünk a bandára, amelynek jelenlegi és korábbi tagjaiból gond nélkül kistermes futballbajnokságot lehetne szervezni. Ez azonban csak még kalandosabbá tette az első lemeze (In Sickness & In Health) után Londonba költöző zenekar múltját, hiszen a kilencvenes évek hajnalán már a tudatmódosítók delíriumos ködében – valójában pedig egy gyertyákkal bevilágított foglaltházban – leledző dalszerzők amilyen frappáns és borzongató dalokat írtak, annyira gyorsult fel számukra is az élet második nagylemezük (Kicked Out of Hell) megjelenését követően. A turnék, próbák, a dalszerzési nyomás mind szétzilálták a bandát, ami így saját romjaiból felépülve úgy ment stúdiózni, hogy nem voltak dalai: viszont az így kialakult gyakorlat révén a ’Demented az úton volt igazán otthon, ami nem egy emlékezetes incidenst szült a börtön falait is megjárt Spark extravagáns kiállásának és magánakcióinak köszönhetően. 1995-re már nem volt zenész, aki tudta volna tartani vele a lépést, ám egy évnyi pihenőt követően újult erővel térhetett vissza a zenekar, akik az elmúlt 18 évben ha meg nem is javultak, annyit tanultak a korai évekből, hogy csínján kell bánniuk a saját erejükkel is. Magával ragadó habitusukat így mostanra – leginkább – a színpadon élik ki, aminek köszönhetően minden ’Demented-koncert egy igazi élőhalott karnevál. Ezt a Süss Fel Napban éppúgy megtapasztalhatta a közönség, mint a pécsi Rockmaraton színpadán, most pedig a Dürer Kert ad majd otthont a zenekar újabb hazai fellépésének. A hazai segítség pedig ki mástól is érkezhetne, mint a The Silver Shine-tól, a Gutting Revue-tól és a The Cathouse-tól, akik garantáltan mindent megtesznek majd azért, hogy az utóbbi évek legemlékezetesebb koncertélményével gazdagodhass március 15-én.

 

 

A Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert bemutatja:
2014. március 15. @ Dürer Kert, 19:30
DEMENTED ARE GO! (UK), The Silver Shine, Gutting Revue, The Cathouse
Jegyárak: 3.200 Ft (elővételben) / 3.900 Ft (a koncert napján)

Jegyelővétel: Dürer Kert, CD Pince, valamint az Eventim hálózata.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky