3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. április 25.

ZAGAR újratöltve

Copyright:

Izgalmas kísérletre készül a Zagar. A nemrég új lemezzel jelentkező csapat az eddigi albumai legsikeresebb számait fogja uptempósabb, azaz pörgősebb változatban prezentálni. A teljesen új, táncos hangszerelések mellett megelevenednek majd olyan producerek Zagar remixei is mint: Miami Kidz, Terry Lee Brown Jr., Moonbootica vagy az angol NME újságíró/műsorvezető DJ Goldierocks.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

„Több dalt saját ötlet alapján gyúrunk át és játszunk majd olyan átdolgozásokat is, amelyek alapjait az eddig megjelent Zagar remixek képezik. Egyelőre nem szeretnénk kifejezett tánczenei zsánert meghatározni és konkrétumokat elárulni, legyen ez meglepetés. Az biztos, hogy az elektronikus folyamatzene irányába akarjuk terelni a műsort, ahol remélhetőleg lesz egy-két eufórikus tetőpont is. ” - mondja a zenekar vezetője, Zságer Balázs.

Aki járt már Zagar koncerten, tudja, aki nem annak elmondjuk, hogy a zenekar a zene mellett mindig nagy hangsúlyt fektet a vizuális megjelenésre is, így az egykori Szikra mozi helyén megrendezendő eseményre is különleges vizuállal készülnek. Azaz egy újabb felemelő összművészeti élménnyel gazdagodhat az, aki ellátogat április 25-én a Parlamentbe. Zságerék elött a fiatal mad-hop tehetség, Dnte, tört hiphopritmusokra épülő, izgalmas live actje melegíti majd be az estét. A koncert után pedig Crimson, Beta, Polarize és Klayman pörgeti tovább a lemezeket.

 

 

Dream of a Machine (Uplifted Rework)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky