3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. március 10.

Studio 1.0 – A legmenőbb légópince

Copyright:

Standovár Róbert, aki 2010-ben, alapító tag lévén, némi prémiumhoz jutott a Nemzeti Énekkar megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából, gondolta, valami hasznosra fordítja a kapott pénzt, és fiával, Mátyással vállalkozásba kezdett. A Studio 1.0 névre keresztelt hangstúdió filozófiája az ifjabbik Standovár elmondása szerint az, „hogy hangmérnökként sem bitekben gondolkozunk, hanem zenészként hallgatjuk az anyagot, és ahogy tudjuk, elősegítjük, hogy zeneileg is minőségibb termék készüljön”.

Apa és fia nem sokat tétovázott, már 2010 februárjában munkához láttak. Próbateremként is használt stúdiójukat saját kezűleg építették fel egy gyártelep udvaráról nyíló légópincéből. A Budapest 14. kerületében fellelhető helyiséget sikerült igencsak otthonossá varázsolni, és nem is kellett sokat várni az elégedett, visszajáró ügyfelekre. Egyikük, egy amerikai zenész, Jonathan C. Nelson 2012-ben csatlakozott a céghez. A nemzetközi megrendelések egyébként, nem mennek ritkaságszámba házuk táján: a Studio 1.0 többek közt az USA-ból, Kanadából, Angliából, Oroszországból, és Németországból is kapott már felkérést közös munkára.

Mindazonáltal, egyik legfontosabb törekvésüknek a hazai zenészek segítését tették meg. 2013-ban például, egy tehetségkutatót szerveztek, amelyre közel 30 zenekar jelentkezett, és részesült kivétel nélkül egy ingyenes demófelvételben.

Idén a stúdió egy akcióval támogatja a magyar tehetségek előbbre jutását, amelynek lényege, hogy egy komplett dal felvételéhez ajándék stúdió klip jár a jelentkezőknek. Tavaly ugyanezzel az akcióval mintegy ötven előadó élt. Az idén érdeklődők március 15. és május 1. között biztosíthatják be magukat a lehetőségre, a felvétel azonban tetszőlegesen készíthető el az évben bármikor.

Ha dobos vagy, akkor pedig érdemes lehet március 28-án, az R33-ban megrendezett dobos találkozón a Studio 1.0 standhoz ellátogatnod, a srácok ugyanis egy nyereményjátékkal készülnek, amelynek díja két ingyenes dobfelvétel videóval együtt. Az apa-fia által vezetett hangstúdió különösen büszke az általuk produkált dobhangzás minőségére, amelyet Mátyás a terem különös akusztikai adottságai mellett azzal magyaráz, hogy ő maga ütő hangszeres - dobos lévén a keverőpult mögött jól tudja, hogy mitől döglik a légy. A tavaly első ízben megrendezett Drum-Line tehetségkutatón például egy, a stúdióban elkészített felvétellel jutott a döntőbe, majd ért el harmadik helyezést az egyik versenyző.

És hogy a távoli jövő mit tartogat? Nos, ha Steve Jobs-nak elég volt egy garázs, hogy lerakja az Apple alapjait, ki tudja, egy légópincéből mi nőhet ki? De a humort félretéve, Standovárék egész egyszerűen, minden hiú ábránd nélkül fogalmazzák meg: „a célunk az, hogy minél több zenésznek segíthessünk, előbbre vigyük a művészetét, és megtartsuk azt az alázatot és zene iránti szerelmet, amely a kezdetektől fogva jellemez bennünket”.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky