3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. július 21.

The Carbonfools és barátaik a Barba Negra Trackben – collabSpecial Show

Copyright:

Mindenki tudja, hogy a The Carbonfools budapesti koncertjei egyrészről nem gyakoriak, másrészt pedig rendszerint élményszámba mennek – most azonban a megszokott minőség mellé igazán különleges extrákkal készül a csapat. Az extrák pedig nem mások, mint kis hazánk elismert zenészei és előadói: 2015. július 23-án a zenekarhoz közel álló pályatársak is színpadra lépnek majd.

Mivel a magyar zenei szcéna nem feltétlenül egy beláthatatlan labirintus, valahol természetes, hogy a mégoly egymástól esetleg nagyban különböző zenekarok tagjai kapcsolatba kerülnek egymással. Az sem ritka, hogy egy-egy zenész több formációban is benne van, illetve hogy más előadókkal dolgozik együtt. A The Carbonfoolsról köztudott, hogy a srácok több projektet is egyengetnek, vagy kiveszik belőlük a részüket: Fehér Balázs időnként szólóban is alkot (több társa közreműködésével), Fekete István a V.U.K. zenekar tagja, Miklós Milán pedig az idei Nagyszínpad versenyén második helyezést elért The Biebersben is adja a basszust – Tituszról szinte meg sem kell említenünk, hogy a Bëlga zenei motorja, valamint évtizedek óta az egyik legismertebb hazai DJ.

Természetesen ezekből az együttműködésekből sok esetben nemcsak egy jó munkakapcsolat, hanem akár barátság is kialakulhat. Ennek apropóján született meg a The Carbonfools & Friends elnevezésű esemény ötlete, ahol a csapat és barátaik igyekeznek visszaadni a közös munka, a jó hangulatú jammelések és közös zenélgetések atmoszféráját. A fellépők névsora impozáns: velünk lesz a Punnany Massif kapitánya, Felcser Máté (aki nem is olyan régen Fehér Balázzsal közösen jegyezte a Ha nem mondod slágerdalt), a Magashegyi Undergroundból ismert Toldi Miklós és Fodor Máriusz, illetve a The Biebers egyik frontembere, Puskás Peti.

 

 

Nemcsak a szokásos színvonalat, felszabadultságot és bolondságot kapjuk majd meg tehát, hanem rendhagyó produkciókat egyszeri és megismételhetetlen felállásban: nem volt rá eddig példa, hogy ezek az előadók ilyen összetételben egy estén szerepeljenek. A baráti kapcsolatok pedig egészen biztosan jó hatással lesznek nemcsak a fellépőkre, hanem az egész este hangulatára is! Azt is eláruljuk, hogy a színpadon történhetnek váratlan események, meglepetések – micsoda izgalom!

 

 

Az előzenekar a feszes blues-rockot játszó, magyar, ír és norvég fiatalemberekből álló Mongooz and the Magnet lesz.

Jegyek kaphatók 2015. július 20-áig 1500 Ft-os áron, ezt követően 2000 Ft-ért.

Mongooz and the Magnet, The Carbonfools & Friends
Vendégek: Felcser Máté (Punnany Massif), Toldi Miklós és Fodor Máriusz (Magashegyi Underground), Puskás Péter (The Biebers)
2015. július 23., csütörtök 18:30
Barba Negra Track, 1117 Budapest, Neumann János u. 2.
Jegyek: 1500 és 2000 Ft

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky