3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. december 3.

Álommunkát nyert egy magyar DJ Ibizán

Copyright:

Sárdi Gergely, művésznevén Gregory S nyerte a burn Residency nemzetközi DJ tehetségkutató program egyik ibizai rezidensi pozícióját. A hazánkban már sikeres DJ és producer Ibizát is meghódította az ott töltött közel három hónap alatt. A verseny eredménye most került nyilvánosságra, a programot bemutató websorozat hatodik részében.
 

A verseny ibizai fordulójára a világ 20 országából érkeztek feltörekvő, fiatal DJ-k, még a nyár elején, hogy harcba szálljanak a három rezidensi pozíció egyikéért, valamint a 100.000 euró értékű fődíjért. A versenyzőket a DJ szakma kiemelkedő szereplői oktatták a tíznapos mentortábor ideje alatt, valamint megtapasztalhatták az ibizai party-kultúra kulisszatitkait is. Gregory S sikerrel vette az akadályokat és két társával együtt egészen őszig a szigeten maradhatott. Állandó szereplője volt az Ibiza Sonica rádiónak, rezidens DJ-je volt a világ legnagyobb klubjának, a Privilege-nek, de játszott a Space klub teraszán, a hivatalos Carl Cox hajón és sok egyéb kisebb helyszínen is.


„Nagyon örülök, hogy ebben a nehéz nemzetközi mezőnyben megálltam a helyem és a győztesek közé kerültem. Nagyon változatos kihívások voltak, ezért különösen boldog vagyok, hogy ez egyik példaképem, Carl Cox színe előtt értem el sikereket. Rengeteget tanultam a mentortábor és a szigeten töltött hosszú hetek alatt, de természetesen életreszóló élményekkel is gazdakodtam.” – mondta el Gregory S.
Idén nemcsak Gregory S képviselte hazánkat a burn Residency DJ tehetségkutatóban, hanem hazánk kiemelkedő DJ és producere Jay Lumen is, aki mentorként csatlakozott a programhoz, olyan nevek mellé, mint például Carl Cox, Marco Bailey, Philipp Straub, Nakadia, Uner, Yousef vagy Umek.


„A burn Residency nemzetközi DJ tehetségkutató egy páratlan lehetőség a fiatal, feltörekvő előadóknak, hogy egy nagyobb lépést tegyenek meg a karrierjükben. Világsztár producerekkel és promóterekkel, valamint neves klub tulajdonosokkal találkozhatnak személyesen, ráadásul mindezt Ibizán, az elektronikus zene bölcsőjében. Ez olyan tapasztalatot jelent számukra, amelyet máshol nem igazán tudnak megszerezni” – mondta el Jay Lumen.


A verseny fődíját, a 100.000 euró értékű DJ szerződést a litván versenyző, Samanta Savickytė kapta meg. A programot bemutató websorozat még három résszel jelentkezik, amelyben további érdekességek kerülnek napvilágra Carl Cox mentortáboráról. A burn Residency 2016-ban is megrendezésre kerül, várhatóan január végén kezdődik meg a jelentkezési fázis.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky