3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. október 15.

Friss, fiatal és tehetséges: itt a Seaside

Copyright:

A pályakezdő hazai tehetségeket felkaroló Cseh Tamás Program egyik legkülönlegesebb idei támogatottja a személyes, álomszerű és megkapó popzenében utazó Seaside, a több hangszeren is zenélő Garamvölgyi Dániel szólóprojektje. Zene, ami őszinte akar lenni. Egy kiemelkedően tehetséges alkotó friss munkája.

„A Seaside álmok és történetek tárháza, emlékek szövevényes hangképekbe fogalmazva. Azoknak a délutánoknak a filmzenéje, amikor a gondolatainkba temetkezünk, amikor elveszettnek hitt emlékeket hívunk elő az agyunkból. A Seaside kísérlet arra, hogy elkapjam azokat az érzéseket, amelyek színessé varázsolják a napjainkat. A Seaside olyan zene, ami próbál őszinte lenni” – ezekkel a költői szavakkal írja le zenéjét a 21 esztendős Garamvölgyi Dániel.

A Seaside 2013-as indulása óta több mint 20 dalt rögzített és adott ki, melyeket nemcsak Garamvölgyi írt, hanem amiket ő is kevert és gondozott producerként. Dániel korábban komolyzenei képzésben részesült és megmártózott a dzsesszben is, dalokat pedig 12 éves kora óta ír. Mára kialakította csak rá jellemző sajátos stílusát.

Dánielnek október 10-én jelenik meg új kislemeze Unsaid, unheard címmel, melyről a következőket mondja:
- Bizonyos értelemben konceptalbum ez a lemez, még ha nem is egy konkrét narratívát követ végig - már az alkotási folyamat elejétől kezdve egy egységként tekintettem erre az öt számra, írás közben tudtam, hogy hogyan fognak egymáshoz viszonyulni, hogy melyik dal milyen funkciót fog betölteni a kislemez egészét tekintve. Ezelőtt mindig egyesével írtam és adtam ki számokat, így számomra újszerű és izgalmas élmény volt így alkotni, tapasztalni azt, hogy az egész több, mint a részek összessége.

 

 

A Memento egy  pillanatot örökít meg a lét és a nemlét határán, amiben egyszerre van ott a visszatekintés a múltba és egyfajta félelem, a szembenézés az ismeretlennel, sok-sok asszociációval, hangulatfestéssel. Valahogy úgy, ahogy a lemez többi dala is:
- A lemez stílusok határmezsgyéjén mozog: az első két szám gépdobok által hajtott atmoszférikus, úszkálós elektronikájából indulva fokozatosan eljut a záródal zongora- és gitárszólamokból építkező balladájába. Amellett, hogy a dalok egy egységet képeznek, mindegyik egy különálló világot alkot, a maga külön hangulatával és zenei eszközeivel.
- Úgy érzem, hogy ez az EP a kiteljesedése annak a zenei világnak, amit az elmúlt években felderítettem a zenémmel: megvan benne ugyanaz a képszerűség és cizelláltság, ami - az én szememben - jellemzi a korábbi Seaside-számokat; ugyanakkor érettebbnek, kiforrottabbnak látom, mint bármit, amit eddig kiadtam a kezeim közül."

A lemez elkészítését az NKA – Cseh Tamás Program támogatta.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky