3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. október 20.

Teltházzal indította őszi klubturnéját a FISH!

Copyright:

Az év elejét mindkét csapat erősen megnyomta: új albumokkal és elsöprő lendületű fesztiválturnéval szántottak végig az országon, az őszi szezonban pedig a klubokba is elviszik az Idő van és a Világvevő című lemezeket. A Fish! zenekar legutóbbi Ne is figyelj rám című slágere után új dallal jelentkezik, melynek címe Számolj hármat.

A popmetál szakértői és a zúzós poprock legfrissebb hazai képviselői egy közös klubturné során mutatják be rajongóiknak idén megjelent lemezeiket. A 100% hardpopot játszó és a Ne is figyelj rám című ősslágert jegyző FISH! tavasszal megjelent Idő van című korongja feltette a koronát a halak fejére: az USB karórán kiadott stúdióalbum minden példánya elkelt elővételben, a lemezbemutató koncertre az A38-on már bő egy héttel a buli előtt nem lehetett jegyet kapni, eközben pedig szintén a megjelenés előtt megdöntötték a Deezer all-time hazai rekordját, ugyanis a zeneszolgáltató történetében egyetlen magyar lemezt sem hallgattak meg annyian (azóta sem), mint az Idő vant.

És itt még nincs vége a sikerszériának: a mostanra dicső múltra visszatekintő Ne is figyelj rám (amellett, hogy a Class FM-en hosszú hónapokig a legtöbbet játszott, illetve toplistavezető dal volt) szeptemberben VIVA Comet jelölést is kapott. Emellett pedig - tökéletesen balanszolva a pop és a metál között - a 10. jubileumi Kettőnégy Gumizsiráf díjátadón két kategóriában is esélyesek a kitüntetésre: lehetséges, hogy az év zenekara és az év albuma díj is a FISH!-sel megy majd haza. Ahogy ígérték a halak, kimaxolták az egész pályás letámadás fogalmát.

A teltházas turnéindító győri buli után pedig tovább robog a USEME-vel közös turnébusz, akik februárban megjelent debütáló albumukkal, a Világvevővel és rajta a Felhővitorlás című dallal robbantak be a köztudatba a legújabb hazai poprock formációként. Lendületük a fesztiválszezon végével sem hagyott alább, és csatlakoztak a FISH!-hez, hogy a tízállomásos turné keretében vigyék tovább első lemezük hírét az országban.

Mindkét zenekar hamarosan új videóval jelentkezik, miközben lázasan készülnek a szezon egyik kiemelt koncertjére, a november 11-i Akvárium NagyHallbéli show-ra, melyre már most elfogyott a jegyek tekintélyes hányada. Vendégként a vízalatti koncertteremben a FISH!-dobos Hámori Dávid másik bandája, a Sunset fogja nyitni az estét.

További turnédátumok:
október 21. Szeged - JATE Klub
október 28. Debrecen - Roncsbár
október 29. Kecskemét - TEKA
november 11. Budapest - Akvárium Klub
november 19. Sopron - Hangár
december 9. Miskolc - Helynekem
december 27. Pécs - Pécsi Est Café
december 28. Székesfehérvár - Fezen
december 29. Kapuvár - Shop Stop (csak Fish!)
december 30. Tatabánya - Roxxy

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky