3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. október 24.

A HolyChicks új klipje

Copyright:

A HolyChicks zenész csajokat takar, akik a színpadok és a főváros utcáinak koptatása során rájöttek, mi hiányzik igazán a magyar zenei palettáról, és 2015-ben megkezdték útjukat, hogy Budapest legmenőbb lánybandájává váljanak. Idén tavasszal jelent meg debütáló klipes daluk Barkochba címmel, amely egyből rendszeres rádiójátszást kapott, és a zenekar sikeres budapesti koncertjei mellett több nyári fesztiválon is megmutathatta magát.

A lányok jövő év elején jelentkeznek első lemezükkel, melynek egyik előfutára a Nincs viszlát című dal. Az előző vintage-image klip után most egy ötlettel teli, és humoros „homemade” videó társult az új szerzeményhez.

 

 

A HolyChicks ősz végén indul egy egészen tavaszig tartó országos turnéra a pécsi Junkie Jack Flash, és a Headbengs zenekarokkal, hogy megmutassák a rock ’n’ roll-t a lányok is ugyanúgy tudják művelni.

A dalról Hunyadkürti Éva ( ének ): „A Nincs viszlát eredetileg egy szerelmes számnak indult, de aztán rájöttünk, hogy a dallamvilág, és a szöveg " túl kedvesre" sikeredett. Végül úgy döntöttünk, hogy egy jó bunkó szakítós szöveggel fűszerezzük meg a fülbemászó dallamot. A mondani való egyszerű, és hétköznapi: az jutott eszembe, hogy miért csak a fiúk szakíthatnak magyarázat nélkül, mi lányok is kikelhetünk magunkból, és viszlátot mondhatunk pillanatok alatt különösebb ok nélkül. Persze ez csak egy fricska, mert kedves lányok vagyunk, és tiszteljük a férfiakat, mert nélkülük sehol sem lennénk. A hangzásért külön köszönet a Jappan & Bransz-nak vagyis Takács Zoltán Jappánnak, és Horváth Barnának.”

A klipről Lahucsky Kriszti ( gitár ):  „A klipet teljes mértékben saját gyermekünknek tekintjük. Szinte a szám megszületésével egy időben pattant ki a fejünkből a koncepció, amit saját eszközeinkkel valósítottunk meg. A környezetünkből szedtünk össze tárgyakat, amikkel őrültebbnél őrültebb dolgokat műveltünk egy asztalon, és maguktól jöttek az ötletek.  A forgatáson rengeteget nevettünk, igazi csapatmunka volt! A főhősünknek Jónás Jácintnak meg külön köszönet, hogy elviselte, hogy különleges szituációkba cseppentettük a képmásait. A végeredményre nagyon büszkék vagyunk annak tekintetében, hogy az egész körülbelül két mozijegy árába, és három napunkba került.”

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky