3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. április 24.

Új víziók és merész felülemelkedés – itt a második Manoya-album

Copyright:

Tabumentes szárnypróbálgatás és némi játékos kísérletezés fonódott össze abban az önálló produceri munkában, amely végül elhozta a második Manoya albumot. Az Against All Odds & Against None címmel megjelent nagylemez Hodosi Enikő szólóprojektjének egy újabb állomása, amelyben az élő hangszer és elektronika több műfaj variációjában is megmutatkozik. Az új lemezanyaghoz tartozik egy különleges plusz fordulat is, ugyanis első alkalommal vállalkozott Enikő saját hangszerelési és teljes alkotói feladatra.

„Ez az anyag most nagyon sok önálló, magányos munkát igényelt, de legtöbbször jólesett belemerülni és kijönni belőle valami új kinccsel a kezemben. Néhány dalban a zenekar is kivette részét, mert előfordult, hogy teljesen rájuk bíztam, mit hozunk ki az alapdalból együtt, élőben. És tudtunk is együtt dolgozni, bár néha az hosszabb és átláthatatlanabb folyamat, mint egyedül végigvinni egy ötletet” – meséli Hodosi Enikő a lemezről. Az Against All Odds & Against None egy kicsit megváltozott felállásban került rögzítésre: új lendületet hozott a zenekarba Szabó-Sipos Ágoston, aki a dobos pozícióba került, a többiek - Kovácsovics David (gitárok), Oravecz Péter (elektromos gitár), Csizmás Andris (nagybőgő, basszusgitár) és Kiss Árpi (trombita, billentyű) - pedig évek óta kitartóan zenélnek a Manoyában. Az albumkészítési folyamatban nagyon fontos szerep jutott Adam Whittakernek, aki a keverést és maszterelést csinálta.

A nyolcszámos album műfajában elképesztő sok izgalmas zsánert ötvöz. Súrolja a blues-t (Sally) a jazz-t (reStart), elektronikával fűszerezi a néhol világzenébe hajló dream-poppot (Ceasefire), vegyíti a triphop-ot az indie-rock-kal (In Another), és találunk a dalok között puritán akusztikus (Mégis, Sally Sleepy version), és cizelláltan kidolgozott szimfonikus hangszerelést is (T.I.M.). A teljes album 8+2 dalból áll, azonban a két ‘hálószoba-pop’ bónusz track csak a fizikai CD-én lesz elérhető.

Az Against All Odds & Against None lemezborítója pedig szintén a kincskeresésnek, az alkotói folyamatnak egy metaforája, amely egy korábban megkezdett sorozat részeként visszautal az előző album borítójára. „Míg ott a tudatalatti és az érzelmek nagy tengerében elmerülő, megoldásokat kereső női alak bolyong a mélyben, itt már látjuk, hogy iránya van útjának, hogy felfelé tart valami megtalált kinccsel (serleg) a kezében.”

Az új Manoya-lemez hivatalos, élő bemutatójára április 29-én, az A38 hajó teraszán kerül sor.

2017. április 29. (szombat)
A38 hajó terasz
vendég: Coals (PL), Maxisun

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky