3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. április 15.

Ivanék nyitják a Tracket a Whitesnake előtt!

Copyright:

Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll, elsöprő energia, zseniális élő fellépesek – ez az Ivan & The Parazol, amely közel egy évtizednyi fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek moderné tenni a rockzenét.

Az elmúlt években nemcsak a hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak.
 
Idén márciusában jelentették meg Exotic Post Traumatic című albumukat, amelyet Los Angelesben, a legendás EastWest stúdióban rögzítettek a  Grammy-díjas hangmérnök és zenei producer, Wil Anspach irányításával. Napokon belül indul a lemezbemutató turnéjuk Európa nagyvárosaiban, majd a hazai helyszínek után Amerikában zárják koncertkörútjukat. 

A srácok most újabb mérföldkőhöz értek pályafutásuk során, hisz a zseniális bandát június 25-én a Barba Negra Track színpadán is láthatja a magyar közönség, hiszen az Ivan & The Parazol nyitja majd az estét a Whitesnake fellépése előtt! Jegyek még kaphatók, de érdemes lecsapni rájuk, mert gyorsan fogynak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky