3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. július 1.

Éjszaka – új klip a Margaret Island-től

Copyright:

Foszló és laza, könnyű éjszaka... - ismeretlen ismerősök ihlették a Margaret Island Éjszaka című dalát, melyhez most klip is készült. Így beszéltek az új videóról a résztvevők.

"Életünk az éjszaka, korábban mégsem dedikáltunk egy dalt sem az éjszakai életnek, az éjszakában összetalálkozó embereknek” - mesél a dal alapjául szolgáló inspirációról Lábas Viki, a zenekar énekesnője. “Egyszer a turnébuszban hazafelé beszélgettünk arról a srácokkal, hogy milyen különös kapcsolat van a közönségünk és köztünk: olyanok vagyunk, mint az ismeretlen ismerősök, akiket a közös élmény után két külön út visz haza”.

Az Éjszaka című dal a Margaret Island tavaly ősszel megjelent III albumán található, mely a megjelenés óta aranylemez lett és Fonogram díjat is kapott.

“Zenei értelemben a dal különlegessége a középrésznél egy olyan vokális kiállás, amit korábban egyik dalunkba sem szőttünk bele, nem volt ránk jellemző” - mutat rá Füstös Bálint, alapító-gitáros.

“A III lemezünkről ez az egyik legdinamikusabb dal, amit a közönségünk is nagyon jól fogadott, koncerteken mindig ezt éneklik leghangosabban velünk” - emeli ki Törőcsik Kristóf, alapító-basszusgitáros.

 

 

A Margaret Island új klipjét Miki357 rendezte, a koncepciót és látványt Sivák Zsófiával együtt találták ki, montázs klipnek, különböző hangulatképek szőttesének mondható.

“Nem volt alkalmam még együtt dolgozni a zenekarral, bár Vikivel több közös projektünk is volt már korábban. Emiatt vártam az együttműködést, és nagy örömömre szolgált, hogy egy rendkívül energikus és profi csapat lett a Margaret Islandből” - mesél a közös munkáról Miki357 rendező. “A klip nem kívánt sokatmondó koncepcióval operálni, sokkal inkább egy érzetet próbált megfogni, ami álomszerűségével és ’randomságával’ kívánja a dalt illusztrálni. Fontos volt, hogy mindemellett valósan jelenjenek meg a tagok az elemelt képsorokban.”

A zenekar idén 5 éves, amit egyfelől egy különleges, világörökségi helyszíneken (Aggtelek, Tokaj, Pannonhalma stb.) adott koncertsorozattal ünnepelnek a ‘Legszebb színek’ országjáró turné keretein belül, másfelől a születésnapi és egyben szezonzáró nagykoncertre szeptember 27-én a Budapest Parkban számíthat a közönség.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky