3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. október 17.

Jövőre is Budapest a világzene fővárosa

Copyright:

Szinte a világ minden pontjáról érkeztek előadók az idei Budapest Ritmo Fesztiválra, ahol három napon keresztül minden a világzenéről szólt. Egyebek mellett éppen a fesztivál sikerének köszönhető az, hogy jövőre is Budapest lehet a világzene fővárosa, ugyanis 2020-ban ismét a Hangvető rendezheti a Womexet a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként.

A World Music Expo, azaz Womex egyszerre vásár, világzenei showcase fesztivál és konferencia: a népzene és világzene területéről minden fontosabb szereplőt összegyűjt a világ közel száz országából. Kiadók, koncert- és fesztiválszervezők és előadók nagyszabású nemzetközi találkozása ez, amely középpontjában a különböző nemzetek – természetesen elsősorban a rendező ország, azaz Magyarország – zenei kultúrájának megismertetése áll.


A Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében varárnap zárult Budapest Ritmo negyedik kiadásán egyebek mellett zöld-foki szigeteki mornát, ifjú portugál fado tehetséget, etióp világsztárt, sőt a világon egyedülálló kuriózumnak számító női Gnaua csapatot is láthatott a közönség. A fesztivál történetében még soha annyi látogató nem volt, mint a szombati napon, amikor a magyar-ecuadori-perui Los Orangutanes mellett táncra hívott Marko Marković és bandája, Magyarországon először mutatkozott be Girma Béyéné, az etióp zene nagy öregje és a francia Akalé Wubé, elvarázsolta a közönséget a Cesaria Évora emlékére összeállt tribute band és az albán-olasz duó, Redi Hasa és Maria Mazzotta. Idén Lengyelország volt a fesztivál díszvendége, a barátság jegyében pedig tanúi lehettünk több, lengyel-magyar zenei találkozásnak is. A Nigel Kennedyvel is közös lemezt jegyző KROKE Dresch Mihállyal és Borbély Mihállyal lépett együtt színpadra, míg Szilágyi Áron és a Zoord a Warsaw Village Band vezetőjével, Maciej Szajkowskival és a fiatal hegedűs tehetséggel, Weronika Monkával játszott közösen.


A fesztivál hagyományaihoz hűen ezúttal is átadták a Budapesti Ritmo Díjat, melyet minden évben egy-egy olyan külföldi, világzenei téren tevékenykedő szakembereknek ítélnek oda, aki sokat tett Magyarország és a régió zenéjének megismertetéséért a világban.  Az idei díjat Hilde Bjørkum vehette át, aki 29 éve vezeti Skandinávia legnagyobb világzenei rendezvényét, a Førde Traditional and World Music Festivalt. Az esemény mára egyet jelent a kulturális nyitottsággal és sokszínűséggel. Borkum közel húsz magyar együttest mutatott be Norvégiában, köztük a Muzsikást, Lajkó Félixet és a Cimbalibandet. A díj átadására a Marko Marković Brass Band koncertjén került sor, akiket személyes szálak is fűznek Hildéhez, így örömmel osztották meg ezt a különleges pillanatot a díjazottal.


A Womex nemcsak a világ, hanem a régió legfontosabb világzenei összejövetele is egyben, melyet 1995 óta évente rendeznek meg Európa valamelyik kulturális központjában. Az, hogy 2015 után újra Budapest adhat otthont az eseménysorozatnak, a CAFe és a Hangvető által közösen megálmodott Budapest Ritmo eredményeinek, sikereinek elismerése is.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky