3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. március 5.

Tátrai Tibor és a Fábián Juliról szóló dokumentumfilmek a díjazottak között

Copyright:

Tátrai Tibort életműdíjjal, Oláh Kálmánt az év zeneszerzője címmel, Hujber Szabolcsot pedig az év szövegírója díjjal tüntették ki az Artisjus 2020-as díjainak átadóján, Budapesten.

A szerzői egyesület 20. alkalommal adta át az Artisjus-díjakat azzal a céllal, hogy a kiváló kortárs zeneszerzőket és szövegírókat állítsa reflektorfénybe és felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse abban rejlik, hogy maguk a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. A szélesebb körtől begyűjtött javaslatok alapján az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő.

Tátrai Tibort életműdíjjal, Oláh Kálmánt az év zeneszerzője címmel, Hujber Szabolcsot pedig az év szövegírója díjjal tüntették ki. Az év produkciójának Lévai Balázs Like a Child című dokumentumfilmjét választották, az alkotás a fiatalon elhunyt Fábián Juli pályájának mérföldköveit mutatta be. Junior Artisjus-díjjal ismerték el Hegyi Dórát (OHNODY), Tálas Áront, valamint az Antares szerzői közösségét. Az év komolyzenei műve kategóriában idén két produkciót is díjaztak: Virágh András Gábor Gregorian Notes, valamint Sugár Miklós L. v. B. alio modo című művéért kapta az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Kecskés D. Balázs kapta. Az év nótaszerzőjének Niczky Gézát választották. Március 2-án minden a dalszerzésről és a szerzők ünnepléséről szólt a Budapest Music Centerben: napközben a Dalszerző Expón, este az Artisjus Díjátadón.

Idén hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky