Blues Fathers

Kedves barátaink, ellenségeink, és véletlenül erre szörföző zeneőrültek!
Hol volt, hol nem volt, hol, meg gondolni se mertem volna, hogy egyszer lesz, és most van!

2oo4 - ben, egy-két életút-kereszteződésbeni karambolból felocsúdva éreztem, itt az ideje, hogy a zene passzív, befelé forduló hallgatójából aktív extrovertált előállítójává váljak.
A hajlam régi keletű. Az elnyomott gyermeki vágy legutóbb 1972-ben kapott egy halovány esélyt, amikor egy szobaközösség átmenetileg elméleti zenekarrá változott. Mi már akkor Anplagd voltunk. Egy öreg dobozgitár, néhány fiatalabb papírdoboz, és nagymennyiségű vágy a harmóniára. Néhány feledhetetlen dallam, és becses emlék maradt csupán ebből az aranykorból.
Harminc év kitérő következett más jellegű harmóniák keresésének útvesztőjében. Aztán gondolt egyet az emberkísérleti alany, és kimászott a labirintus tetején.

Szabad vagyok, s ez halálos betegség.
Tudtam, csak a zene segít.
Ezen az elméleti platformon összetalálkoztam egy hasonló tünetekkel bajlódó egykori társammal, Arcsival, akivel 1972-ben együtt próbálkoztunk megváltani az általunk belátható világot.
Mátéval, virtuóz ifjú basszerünkkel, a fiam egykori osztálytársával, az ő, szomszéd lány iránti vonzalma és a stúdiónk gyenge hangszigetelése hozott-, s a hasonló ízlésvilág hegesztett össze minket.
Laci, fáradhatatlan dobosunk a Máté zenei és zenekari kalandozásainak kapcsolata és eredménye, munkatársunk, erős bástyánk a blúzért folytatott küzdelemben.

Blues Fathers. Erős összetartó szövetség. Ezek vagyunk mi. Apák, akik szeretik a bluzt. A hangulatot, a „van még remény” érzését, a kiút megtalálásában való hit borzongató érzését, s az ehhez illő zenét.
Eddig csak hallgattuk a mestereket. Ők képviseltek minket dalaikkal, szólóikkal. Most mi (is) jövünk. Nagy kedvvel és szeretettel játszuk a nagyok számait úgy, ahogy mindig is hallottuk: a saját szeretetünk szűrőjén át. Hiszen azokat a számokat helyettünk írták, és játszották. Ma, kicsit meghatottan, kellő mértékben szerényen, de magunk alkotjuk, és játszuk zenéinket, verseinket. Azt hisszük, vannak, akik pont ezekre a szavakra és ezekre a dallamokra várnak. Akik helyett most mi mondjuk ki, ordítjuk el azokat a mondatokat, amelyeket egyedül nem akarnak, nem mernek. Reméljük, mindannyiunk örömére még időben összetalálkozunk.
Nincs sok időnk. Ne várjatok! Gyertek el a koncertjeinkre, olvassátok a honlapunkat, és írjatok, ha úgy érzitek!
Honlapunk: http://www.karaszi.net/bluesfathers
Nagy örömünkre szolgál, hogy a mymusic médiumán is itt lehetünk!

Éljen a zene, és mi éljünk vele!


A csapat nevében: Karászi J. szóvivő