3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A Brains együttes 1994 nyarán, ahogy szokott lenni Szentendrén egy fiatal baráti társaságból alakult. Többszöri tagcserék után alakult ki a jelenlegi, reméljük végleges ötfős formáció.

Gyakorlatilag zenénkben több stílus képviselteti magát, a drum & bass - tól a hip-hop-on, acidon és a rockon át a folkos elemekig, mely valószínűleg abból is adódhat, hogy zenekarunk tagjai különböző zenei irányzatokat kedvelnek, és hát ugye csapatunk szerveződése demokratikus alapú.

A zenekar tagjai:

Jeli Igló Kapitány Gergely – dob/sampler
Varga Sóder - van Halen Norbert – szólógitár
Endrei Feketelászló - Kormi úr Dávid – basszusgitár
Tőkés Dj Szuper dj Ábel – gitár
Kéri MC Columbo András - ének/mc

A tagok átlag életkora 27 év. A zene (alkotást) autodidakta módon, később különböző zeneiskolákban tanultuk, fejlesztettük.

Brains mintegy tizenegyéves történelme a kezdetektől a jelenig több fordulatot és fejezetet magába foglaló, rendkívül eseménydús igazi kalandregény.

Több névváltoztatás, tagcsere, zenei irányváltozás után, úgy három éve a csapat szerkezete és egysége rendületlen, egyértelmű zenei progresszió és megbízható színpadi produkció jellemzi a zenekart.

Az alakulásunkat követő 3-4 évben egy meglehetősen intenzív divatos hardcore/metal stílus jellemezte zenénket. Nagy hatással volt ránk még gyermekekként a Black Sabath Metallica és az AC/DC zenéje, mire az akkoriban az undergound zenei körökben markánsan divatba jött Rage Against The Machine és Biohazard zenekarok egyedi stílusa még ösztönzőleg hatott.

Az első koncertünk után (2004 December 3. Szentendre Barlang) a dunakanyari régióból viszonylag hamar, egy pár hónap elteltével már az egész országban, Egertől-Szombathelyig koncerteztünk. Az eredményes és sikeres bulik eredményeképpen Szakácsi Gábor „Kispunk”, aki a feltörekvő tehetséges zenélő fiatalokban fantáziát látó, már rutinos punk/HC zenész felkarolta a csapatot és a régi bandáját újraélesztve, az előző zenekara nevére keresztelve a Brains-t, CAFB néven 1996 és 1997 között velünk dolgozott, koncertezett. A másfél éves kapcsolat és együttműködés jótékony hatással volt a csapatra a sok koncertnek (kb. egy év alatt 30 koncert) köszönhetően kellő színpadi rutinra és magabiztosságra tettünk szert.

A következő évben, 1998-ban megjelent debütáló hanganyagunk „Színek” címmel, mely album számunkra is meglepő módon népszerű és sikeres lett az alternatív-undergound zenei szegmens körében. Még ez évben két új, állandó taggal bővült csapatunk Ásztai Bálint (szaxofon), Simonits László (trombita) személyében, akik mintegy 3 évet zenéltek velünk és sok szép közös élménnyel gazdagodtunk.


Az 1999-es év vízválasztó volt a Brains életében, hiszen egy új gitáros érkezett a csapatba, Varga Norbert személyében, akinek zenei irányultsága, és ízlésvilága a zenekar többi tagját is befolyásolva, egy új zenei mezsgyét, irányvonalat hozott mindmáig folyamatosan megújulva meglehetősen egyedi kis muzsikánkba.

Első, ezt a tényt alátámasztó bizonyíték, hogy még az évben a ’Pepsi Sziget 99’ fesztiválon a Brains a közönség szavazatai alapján a második legjobb amatőr zenekar lett, illetőleg új gitárosunk a Fesztivál második legtehetségesebb gitárosa lett. A versenyen nyert tárgyi nyereményeinket rögvest pénzre fordítottuk, és kitartó bő egy év munkánk gyümölcsként megjelentettük második hanghordozónkat „Semmi Komoly” címmel, mely lemezt Dunakeszin a HSB stúdióban rögzítettünk.

A 2000-es évben a folyamatos koncertezés mellett megjelentek az első említésre méltóbb különféle irományok, újságcikkek (koncertbeszámolók, lemezkritikák) az írott médiákban (Rockinform, Wanted, Népszabadságban megjelent Új Péter írás a Mezőtúri Fesztiválon történt koncertünkről stb..) a zenekarról.

A 2001-es évben az egyik kereskedelmi televízió által meghirdetett tehetségkutató verseny (Pepsi Sztárcsináló) döntőjébe bekerülve, a kategóriánkban a dobogós harmadik helyett értük el.

Még ez évben elkészült Dunakanyari Rasztabanditái címmel egy hat számos promóciós anyag, melyben már az instrumentilás hangzás mellett az elektronikus dobalapok és digitális effektek is feltűntek, zenénket meghatározó elemekké váltak. A következő évben napvilágot látott maxi lemezünk ’Propeller’ címmel, mely korongról a Propeller és a Horse című számainkat több regionális és budapesti rádióállomás (Radír Rádió, Pilis Rádió, Est FM, Klub rádió) előszeretettel játszott akkoriban.

Igen szerény költségvetésből összehozott Looseboy című számunk videoklipjét 2004 nyara óta alkalmanként játssza a Magyar Zene Televízió (VIVA), és néhány kisebb lokális csatorna.

A 2002-es évtől kezdve rendszeresen koncertezünk külföldön. Az első szlovák és csehországi fellépések után 2003-ban megtörtént az első hosszabb lélegzetű turné Ausztriát, Németországot, Hollandiát és Belgiumot érintve. Játszottunk továbbá Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban is. Ezek általában maximum pár száz fős publikum előtti klub fellépések. A csapat életében történt külföldi fesztivál fellépések kiváltképp meghatározóak voltak szinte kivétel nélkül. Az első igazán nagy megmérettetés Németországban, Drezda városában történt tavaly, ahol a BNR fesztiválon mintegy 2500-3000 ezer ember előtt adtunk egy fergeteges élő koncertet, mely után idén is visszahívtak bennünket, és természetesen nem kisebb élményben volt részünk.

Tavalyi szlovákiai Trencsényben a Pohoda Fesztiválon, a fesztiválszervezők és a közönség egyöntetű véleménye szerint a legmeggyőzőbb produkciót hoztuk a „Feketó Ló – nem annyira ismert zenekarok” kategóriájában. Az első nagyszínpados külföldi fellépésünk talán a legemlékezetesebb színpadi élmény mindannyiunk számára.

Az idei évben különösen nagy koncertélményként könyvelhettük el a berlini Karneval der Kulturen nevű fesztiválon történt fellépésünket, ahol mintegy 7000-8000 érdeklődő előtt játszottunk nagy sikerrel és öregbítettük hazánk jól megérdemelt hírnevét. Másik felejthetetlen élményünk, pedig az volt, amikor Hollandiában az amszterdami fellépésünk után Pandit G és MC Akthawata az általunk etalonnak tartott Asian Dub Foundation zenekar alapítóatyja és jelenlegi MC-je elismerését fogadhattuk.


Természetesen az idei évben is majdnem minden nagyobb hazai fesztiválon játszottunk (EFOTT, Hegyalja Fesztivál, VOLT, KOTTA) és Sziget, ahol a Bahia sátorban telt házas bulin egy fantasztikusan pompás közönség előtt mutatkozott meg új mc/énekesünk MC Columbo – Kéri András, aki egyébként a Gimme Shot Crew oszlopos tagja is egyben. A korábbi zenekar-alapító tag – énekes Dobai András családi elfoglaltságokból kifolyólag végleg kilépett a zenekarból. A szakmai körökben már elismert, igen tehetséges MC Columbo talán még nagyobb lökést adott a bandának, mint anno a gitáros-zeneszerző Varga Norbert érkezése.

BRAINS / DUNAKANYAR RASZTABANDITÁI / diszkográfia:
Színek 1998
Semmi Komoly 1999
A Dunakanyar Rasztabanditái 2001 - Promóciós hanganyag
Propeller 2002 - Promóciós anyag



Kontakt: 2013 Pomáz Sport u. 7
Tel: 06 20 9949 498 - Tőkés Ábel
E-mail: brains@brains.hu
Homepage: www.brains.hu
 
Albumok
Brains (2005)
Hírek

2005. december 26. 22:52

Megjelent a Brains OOO DEM Maxi albuma!

Brains OOO DEM Maxi 2005' Igen, a napokban jelent meg a Brains szerzői kiadásban kiadott maxi lemeze OOO DEM címmel. A korongra három saját szám, és négy remix került fel. Brains ez év elején egy énekes cserén esett át, és az énekes/mc poziciót MC Columbo foglalja el. Az ötösfogat friss maxi... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: ELEKTRO
Stílus: Elektronikus zenék
Alapítva: 1994
Rajongók: 7 fő
Megtekintve: 17343
Város: Szentendre
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Endrei Dávid (Kormi úr) » Basszusgitár
Jeli Gergely (Iglo Kapitány) » Dob; Sampler
Kéri András (MC Columbo) » MC
Tokés Ábel (Djsuper) » gitár
Varga Norbert (Jimbo) » gitár
A zenekar szerkesztői: brains
Rajongók
DSLgirl karl boro mesterhazydorka MyAdmin Teknokol
Hozzászólások
Rock Night 2008. márc.. 3.  22:27 2
ZENEKAROK FIGYELEM:
JELENTKEZZ!!! itt:
http://www.hunderground.hu/hg /tehetsegkutato.php
   
karl boro 2008. febr.. 16.  21:59 1
miért nem tesztek fel zenét?
hallottalak kicsit titeket a kultiban de a tömeg miatt feladtam...
itt azonban meghallgatnám...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky