3423 bands 12355 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2020. október 15.

Premier! Fatal Error - Művirágok Karneválja

Copyright:

A részben ceglédi, részben budapesti Fatal Error zenekar 2020-ban a járvány és leállás ellenére sem hagyta porosodni hangszereit. A színfalak mögött folyamatosan dolgoznak a negyedik nagylemezükön, melynek első, egyben címadó dala a Művirágok karneválja.

A szám könnyed hangvételben dolgozza fel azt a fajta barangolást, ami mostanában sokunk életére jellemző : a szerelmi, érzelmi kilengéseket és a mindennapi nehézségeket. Hangszerelésben a zenekar eddigi anyagaitól eltérően a dal alapja akusztikus elemekre épül, de ugyanúgy megtalálható benne az erőteljesebb gitárhangzás is, mely dinamikailag megerősíti a dal ívét.

A videoklip mindezt pedig egy szép, természetes környezetbe ültetve jeleníti meg.  A klip munkálatairól Rimóczi Zsolt a zenekar énekese az alábbiakat mondta:

„Igazából a srácokkal nem akartuk túlgondolni a klip koncepcióját, szerettünk volna egy szép képi világot társítani a dalhoz, ezért Bikali Sanyi barátunkkal kimentünk hajnalban, hogy Biatorbágy mellett elcsípjük a napfelkeltét. Nagyon korán kellett kelni, de úgy érezzük, megérte, jó, hogy ezeket a pillanatokat meg tudtuk örökíteni. Reméljük, hogy a közönségnek is tetszeni fog a dal és a klip is.”

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Weiter

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Weiter

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Weiter

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Weiter

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky