ELECTROCK Feszt a PECSÁBAN a Colorstar és a Carbonfools koncertjével!
Hatalmas dupla koncertnappal indul be május 4-5-én a Petőfi Csarnokban az első ELEKTROCK fesztivál, amely főszereplői az első napon a Colorstar, majd a másodikon a The Carbonfools. Különlegesség, hogy mind a Colorstar lemezbemutatózik, addig a The Carbonfools első hasonló méretű nagykoncertjét tartja. Különleges jegyakciókkal és egyéb érdekességekkel várja az érdeklődőket a szervező csapat. Részleteket és érdekességeket itt olvashattok!
Elkészült a The Carbonfools legújabb dala, sőt rögtön klipet is forgattak. A Club lights még nem jelent meg lemezen, de ebből is kiderül, hogy folyamatosan készülnek az új dalok így nemsokára számíthatunk egy ezeket összefogó kiadványra.
A nyarat meghatározó rohamtempójuk fesztiválkoncertek helyett május elején három fogásos zenei menüt készít a The Carbonfools és barátaik a Pecsa Music Hallban és Gardenben. A frissen megnyílt szabadtéri színpadra a május 5-i különleges napon az épp erre felé turnéz The Stagger Rats lép színpadra.
A skót srácok impulzív soft rockja ágyaz majd meg az este központi produkciójának a The Carbonfools "nagykoncertnek" Az éppen friss dallal és klippel jelentkező zenekar a hírek szerint a legszénfüggőbb rajongókat is meglepi majd ezen a koncerten.
A koncert után, immár kávézóban a nemrég új dallal jelentkező Larry Hangban áll színpadra. A trió ismerős arcokat is aszteroid pulzálást ígér.
Mielőtt bárki azt kérdezhetné, hogy oké, de hol pörgünk reggelig? Gyorsan érkezik a válasz, hiszen Titusz és Superman dj-zik, amíg csak bírják.
Izgalmas időszak elé néz a megújult Colorstar is. A jövőben trióként, a koncerteken és a stúdióban pedig állandó közreműködőkkel felálló együttes elkészítette Flow című új nagylemezét, melynek egy felvétele már hallható az MR2-Petőfi Rádióban.
Colorstar – Speeding games
Colorstar – kisfilm, Pályatársak Szemével a zenekar 15 éve!
Mesélnek: Kiss Tibi, Varga Líviusz, Beck Zoli, Lovasi, Szűcs Krisztián...
A zenekar - mely tavaly ünnepelte tizenöt éves születésnapját - május 4-én, pénteken mutatja be az új albumot. Letisztultság és még több energia - ezt ígéri új nagylemezére a ColorStar, amely, Farkas Zoltán dobos távozása után, a jövőben alapfelállását tekintve trióként működik tovább. Az eddigi állandó közreműködő basszusgitáros Somogyi Ferenc, és fúvós, Soós Tamás mellett a stúdióban, az új lemez munkálatai során a The Carbonfools dobosa, Keleti Tamás zenél a Szalay Péter-Keleti András-Szinovszki Márton hármassal,és ő lett az album producere is. A koncerteken pedig Sándor Dániel, a Jurij dobosa játszik a Colorstar „külsős tagjaként”.
Fontos információ, hogy minden megvásárolt Color jegy mellé jár egy példány az új nagylemezből!
The Carbonfools Nagykoncert, Colorstar Lemezbemutató
Jegyárak: Elővételben: 1900/nap | Bérlet: 3500/2 nap | Helyszínen: 2500/nap | Bérlet: 4500/2 nap
Jegyvásárlás: Musicland 1077 Budapest, Almássy tér 8., Wave lemezbolt 1065 Budapest, Révay köz 1., Pecsa Music Café 1146 Budapest, Városliget Zichy Mihály út 14.
Aki azt gondolja, hogy Budafokon nem sok minden történik, téved. Július 6-án kerül megrendezésre az első Promontor Jam & Budhafok Break Battle a Vasmacska Teraszon. Az egész napos ingyenes rendezvényen –ahogyan a neve is mutatja- izgalmas break párbajon vehetünk részt, lesz street jam valamint koncertek, mindezt pedig szép környezetben élvezhetik a látogatók. Lássuk mi lesz a menetrend! Tovább
Az igen népes legénységgel rendelkező hazai indie, vagy, ahogyan magukat definiálják, vagabond rock-csapat utolsó teljes létszámú koncertjére készül, melyre szerda kora este kerül sor a Mary Popkids társaságában. Tovább
Négy színpaddal, hangulatos szabadtéri színházi előadásokkal, Tisza parti kertmozival, családi borászatokkal, házi készítésű sörökkel, és tiszai hajótúrákkal várja a látogatókat a Szolnokon, a VIII. Tiszavirág fesztivál. Tovább
A tavalyi 2012-es évben jubileumok sokaságát ünnepelte a Gastroblues Fesztivál. A Fesztivál 20. jubileuma mellett 25 évvel korábban indult a Gastroblues Klub, 15 éves lett a Borbarát Találkozó, illetve tavaly év végén az 50. Gastroblues lemezkiadvány is kiadásra került. Vajon mit hozhat a 2013-as, XXI. fesztivál? Tovább
A szórakozóhely költözése óta először lép fel a Rákóczi híd budai hídfőjénél az ország egyik legnépszerűbb metal zenekarának számító Depresszió. A csapat a ZP-s bulival kezdi a nyári szezont, ráadásul egy teljes életművüket átölelő, igazi best of műsort ígérnek június 22-én estére. Tovább