3285 zenekar 11998 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. július 21. | Bertoni

Fergeteges AMD-buli a Dürerben

Copyright:

A nyár utolsó A.M.D. koncertje július 29-én lesz a Dürer kisteremben. Fellép még az egri ANGER agyas, Leukémiára hajazó hardcore zenéjével, a Jászberényből érkező IGOR családcentrikus sludge/hardcore-ral és az itthon még talán kevésbé ismert, de brutál hardcore-t nyomó olasz LEFT IN RUINS. Aki még bírja a pörgést a fesztiválok után, annak egyértelműen itt a helye!

Az A.M.D. (anti military demonstration) együttest 1987-ben Ferenczy Tibor (Sotár) és Kovács Zoltán (Kiskovács) alapították Füleki Sándor és Sovák Gábor (Cséb) közreműködésével. Némi tagcsere után nemzetközi karrierjük is beindult egy ’89-es lemezzel (Sucking Stalin Tour). Egy évvel később Füleki posztján már Lőrincz Sándor (Lőrke) kezelte a húrokat, aki azóta is meghatározó a hangzás alakításában. Ezt követően jelent meg Ne vonulj be! című válogatásuk, itthon és külföldön is egyre népszerűbbek lettek. Az évek során olyan zenekarokkal koncerteztek, mint az Idiots, Spermbirds, Rich Kids on the LSD, RIP, Lunacy, Fugazzi, Bodycount, Carcass. 1991 végén megjelent az első hivatalos lemezük (A háború borzalmai, sőt még rosszabb), ’93-ban azonban Sotár kilépésével megszűntek. Egy évvel később Cséb visszatért immár énekesként, ’96-ig játszottak ebben a felállásban, aminek köszönhető a Túlélők című album. 1997-2000 között hosszas keresésbe kezdtek, hogy megtalálják a megfelelő énekest a bandába, de kénytelenek voltak feladni. Legközelebb 2005-ben álltak össze – a mikrofonnál Csiszi, gitáron pedig Fixó csatlakozott hozzájuk. Az új lemez elkészítéséhez azonban 2011-ben újból másik hangot kellett találniuk, így esett a választás Sezára. Legújabb albumok idén februárban látott napvilágot Mindenen kívül címmel, és úgy tűnik a lelkesedés a sok váltogatás ellenére is töretlen.


Az Anger sem számít tapasztalatlan zenekarnak – 1993 óta vannak a pályán, és minden lehetséges helyet, rendezvényt, alkalmat kihasználnak a zenélésre. 2009 óta a felállás: Dékány Szilveszter (gitár), Gál Gergely (dob), Guszmann Gergely (ének) és Jakab Tamás (basszus gitár). Első demójukat 1996-ban készítették Kétség nincs! címmel, majd ’98-ban jött ki a Kelet. 2000 táján náluk is eljött az inaktív időszak, de azért az utóbbi időben fel-feltűnnek ismét.

Csala Bertalan, Szabó Márton, Szabó Péter és Ördög Gábor vagyis az IGOR zenekar, 2006-ban alakult. Zenei stílusokat úgy jellemzik, mint „mocskos sludgestoner és egy csipetnyi hardcore valamint death metal, no meg némi punk.” A LEFT IN RUINS még náluk is fiatalabb, 2011-es olasz együttes. A tagok: Olly, Piff, Matt és Cap. Jelenleg európai fellépések sora szerepel a naptárukban, ide iktatták be a Düreres bulit.

Összességében tehát óriási zúzásra lehet számítani 29-én a magyar-olasz punk krémjével.

Kezdés 20:30, belépő 1000ft. Póló és cd árusítás is lesz!

Bertoni

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 25.

Újabb őrületEST - Sci-fi koncertet ad a Spacetaxi

Ma este  az ötvenes és hatvanas évek legtréfásabb kis költségvetésű sci-fi-eit kíséri élőben a SpaceTaxi! Eddig meglevő, de most új -szkafanderbe- köntösbe bújtatott, és külön erre az alkalomra íródott dalaikkal várják a nagyérdeműt! Tovább

2013. május 24.

Akvárium Klub neoklasszikus zongoraest - Greg Haines, Carlos Cipa

Az Akvárium neoklasszikus zongorasorozatának szezonzáró estéjére kerül sor Carlos Cipa és Greg Haines vendégszereplésével 2013. május 28-án, kedden. Mindkét fiatalember az Európa-szinten is ereje teljében lévő modern classical irányzat csoportját erősíti, mint Nils Frahm, vagy Ólafur Arnalds. Tovább

2013. május 24.

Együtt a Fonogram és a VOLTfolió

A korábbi évekhez képest jelentősen megújulva, izgalmas műsorral jelentkezik június 2-án Magyarország legnagyobb presztízsű zenei elismerése, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálája, immár a legrangosabb hazai, zenei-médiumoknak járó elismeréssel, a VOLTFolió díjátadóval karöltve. Tovább

2013. május 24.

Depeche Mode TOUR 2013 AFTER PARTY a Pecsában

A Depeche Mode Fan Club nagyszabású after party-ra készül a Pecsában május 24-én, pénteken. Ez a buli mindenkinek szól, aki esetleg lemaradt a tegnapi koncertről, vagy éppen ellenkezőleg: még Zágrábba is elment kedvenc együtteséért, de ennek ellenére úgy érzi még mindig nem elég a „Mode-ból”. Tovább

2013. május 23.

Mystery Gang 15. Birthday Party! Zöld Pardon

A Mystery Gang zenekar 15. születésnapját ünnepli 15 dallal, a már tradicionális koncert helyszínükön a Zöld Pardonban, vendégzenészek, Dj-k meghívásával csak nektek, csak veletek! Az ünnepi koncert 2013. Június 1-én, szombaton lesz a Rákóczi-híd budai lábánál. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky