3291 zenekar 12017 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. augusztus 1. | Szandi

Feloszlik a The Sharon Tate

Copyright:

Július 30-án este a The Sharon Tate nevű zenekar Facebook oldalán jelentette be, hogy befejezi működését. A srácok stílusosan búcsúznak: először kiadnak egy vadonatúj, háromszámos digitális EP-t, amely majd szeptemberben fog megjelenni. Ezután pedig egy fergeteges Ascension 46 showcase búcsúkoncerttel örvendeztetik meg a közönséget az A38 hajón októbert 5-én.

A négy éve alakult zenekar sajtóközleményében elmondta:
„Sajnálattal közöljük, hogy a The Sharon Tate befejezi működését. Az okokról igazán felesleges lenne beszélnünk, de rá kellett jönnünk, hogy már nem tudjuk azt a kreatív energiát érvényesíteni, amit valójában szerettünk volna. Sajnos manapság nem a legegyszerűbb fenntartani egy zenekart úgy, hogy közben mindannyiunknak rengeteg különböző tennivalója van. Úgy gondoltuk ezért, hogy a legjobb, ha feloszlik a zenekar, mivel nem tudjuk 100 %-ig garantálni az egészséges működést és fejlődést, félig elvégzett munkát pedig nem szeretnénk soha kiadni a kezeink közül.”

Hozzátették továbbá, hogy a nagyszabású koncerten olyan zenekarok társaságában lépnek fel, mint például a The Southern Oracle, a Marionette ID, a Till We Drop és a Shell Beach. A srácok megköszönték a rajongóiknak az elmúlt négy évben való támogatást, és várnak mindenkit sok szeretettel októberben az utolsó koncerten.

Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. június 17.

Tóth Zoltán feloszlatta a Republicot

A kultikus zenekar egykori tagja az egyik közösségi oldalon olyan nyilatkozatot tett közzé, amely a Republic jelenlegi tagjait is megdöbbentette, akik értetlenül állnak a fejlemények előtt. Tovább

2013. június 17.

BRAVO OTTO 2013 – 30.000 kilowatt dübörgött a Westend tetőkertjében  

Magyarország legnépszerűbb ifjúsági lapja, a BRAVO idén 21. alkalommal adta át a BRAVO OTTO díjakat. Június 8-án a WestEnd City Center Millennium Tetőkertjében rendezték meg a magyar zenei élet népszerű díjátadó gáláját. 5+1 kategória nyertesei vehették át az arany OTTO szobrokat nagyszabású show keretében, köztük a korábbi évekhez hasonlóan a példamutató, jótékony és közösségépítő hírességek között idén is gazdára talált a BRAVO IDOL díj. Tovább

2013. június 15.

Aki velünk van, az felteszi! VIVA COMET 2013

Tizenharmadik alkalommal került megrendezésre az ország leggrandiózusabb könnyűzenei díjátadója, a Viva Comet, június 13-én, este 20:00 órakor a Budapest Papp László Sportarénában. A zene és a díjazottak mellett ismét nagy szerepet kapott a divat is, valamint egy új Comet gömb is gazdára talált, a Superfan, melyet az a művész kapott, akire az adás ideje alatt a legtöbb szavazat érkezett a Viva Facebook-oldalán.  Tovább

2013. június 14.

Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán

Idén június 28. és 30. között 20. alkalommal rendezi meg Tata városa a térség legnagyobb fesztiválját, amely az alkalomhoz illő repertoárral készül: Tankcsapdától a Carbonfools-on át a PASO-ig szinte minden hazai kedvenc jelen lesz. Tovább

2013. június 12.

Feldolgozta a PASO a Trónok harca főcímzenéjét

Saját stílusában dolgozta fel a Trónok harca című sorozat főcímzenéjét a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A zenekar a fóti díszletvárosban jelmezes videóklipet is forgatott, amely a sorozatéhoz hasonlóan középkori hangulatot áraszt. Az új dalt a Belvárosi Fesztivál többezres közönsége hallhatta elsőként szombaton a PASO 10. születésnapi koncertjén. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky