3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Copyright:

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd!

Még ki sem hűlt a Grammy-díjas Twenty One Pilots 2025-ös ’Breach’ című albuma, máris megérkezett a következő, régi-új durranásuk, a „Drag Path”, ami eredetileg a lemez bónusz dalaként jelent meg, egy akkor hosszabb verzióban. Ez azonban csak a kiadvány megjelenését követően egy hétig volt elérhető. A formáció pedig stúdióba vonult, hogy egy rövidebb, de sokkal ütősebb variációt készítsen az eleve közönségkedvenc számból. A fülbemászó dallamokon túl már megszokhattuk, hogy minden zenéjük szövegének sokkal mélyebb jelentése van, mint azt elsőre gondolnánk. Ez az új megjelenésük is ezt tükrözi, ami TikTok trend lett a hallgatók körében, hiszen mindenki saját értelmezésében beszél arról, mit is jelent neki ez a single.

Aktív évei alatt nem láttunk még a duótól szokványos videóklipet sem, és ebből a mostani megjelenésük sem marad ki. Gondoljunk csak vissza 2020-ra, ahol még Guinness-rekordot is felállítottak a közel 4300 órás klipjükkel. A „Drag Path” azonban nem a hosszra, hanem a történetmesélésre és a látványra megy rá, amit Tobias Gundorff dán rendező korábbi munkái inspiráltak.

A minőségre nem kisebb garancia az a közel másfél évtized, ami idő alatt olyan világslágereket szállítottak a fanoknak, mint a „Stressed Out”, a „Heathens” vagy éppen a „Ride” és az Arcane sorozathoz készített „The Line”. Ezek után nem is volt kérdés, hogy a rajongók újabb megjelenéseket követelnek, ők pedig eleget tesznek a kérésüknek, sőt! Február 26-a innentől nyugodtan lehet nem hivatalos Twenty One Pilots-ünnep, ugyanis megjelenik a zenekar első hivatalos koncertfilmje is „Twenty One Pilots: More Than We Ever Imagined” címmel a magyar mozikban is megnézhető a dátumtól.

Idén pedig nem csak a videómegosztókon és a streamingen találkozhatunk a duóval. Ugyanis világkörüli turnéjuk keretein belül 2026. augusztus 12-én érkeznek a Sziget Fesztivál nagyszínpadára, ahol minden bizonnyal egy mindent elsöprő bulival készülnek.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Tovább

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky