2008. február 17. | Neményi Márton

Ide egy sört! – Escape, CsizmáSKAndúr és PASO az A38-on

Épp a Pannonia Allstars Ska Orchestra lemezbemutatója estéjén derült ki, hogy az együttesnek ezentúl osztoznia kell a Meghatározó Magyar Ska-együttes címen. Az ő koncertjükön kívül ugyanis két nagyon fontos dolog történt 15-én este az A38 belsejében: a hajó közönsége előtt is bemutatkoztak a fiatal fehérvári vetélytársak, és újra együtt a CsizmásSKAndúr, amely egy évtizede a ska magyar nagykövete. Nem tudni, hogy ez a kis ország miért éppen ebben a műfajban lett nagyhatalom, de kit érdekel, ha ilyen erős a mezőny.

- Hol az a csávó? – Melyik? – Akivel az előbb smároltam! – még el sem kezdődött az éjszaka, de a hajó gyomrában már mozdulni sem lehet a tinilányoktól. A péntek esti nagy magyar ska-megmozdulás közönsége egyébként nagyon vegyes, életkorban tizenöttől ötvenig terjed, stílusban pedig az emótól a könyvtárosfazonig (a rasztán keresztül, természetesen). Odakint folyamatosan váltják egymást a csalódott csoportok, akiknek nem jutott jegy; forgolódnak egy ideig, majd hazamennek. A koncertterem ehhez képest még viszonylag szellős, de a padló már a ruhatárnál is ütemesen hajladozik, ha nem hallanék semmit odabentről, akkor is rájönnék, hogy ez bizony a jellegzetes ska kétütem. Mindenki cigizik, mindenki tüzet kér.

A színpadon a fehérvári Escape; először az tűnik fel, hogy nagyon fiatalok („most egy nagyon régi számunk jön, két éve írtuk” – mondja éppen Kovács Ferenc énekes), aztán az, hogy nagyon ügyesek, végül pedig az, hogy női szaxofonosuk van, ami ebben a férfias közegben – és férfias hangszerrel – nem kis teljesítmény Mészáros Nellitől. Persze kevés saját számuk lévén még alapvetően feldolgozás-együttesnek tűnnek, de amijük van, azt nagyon szépen eljátsszák, például a leendő slágert, a Ska Reagge Warriort. Még nem mozognak olyan fesztelenül, de nagyon lendületesek, lelkesek, az énekes is hibátlanul hozza a jamaikai manírokat, szóval ha így folytatják, ők lehetnek a PASO nagy kihívói, amivel nagyon jól jár majd mindenki.

- És most ki jön? Kandúr? Az milyen? Maradjunk? – érezni a levegőben, hogy a tinik kifejezetten a PASO-ra jöttek, így aztán a magyar ska legnagyobbjának tartott CsizmáSKAndúr beállása alatt kicserélődnek az első sorok tetkókat és két a kelleténél két számmal kisebb matrózpólót viselő idősebbekre. Közben szegény Sound Sistaz selectorkodik a háttérben, klasszikusokat tolnak, csak elnyomja őket a hangszerpróba (azért az szép pillanat, amikor a Kandúr szaxofonosa rádzsemmel a Madness zseniális One Step Beyondjára). A „magyar ska” kifejezést egyébként szó szerint értem, nem csak úgy, hogy autentikus ska Magyarországon, illetve magyar nyelven: a Kandúr tényleg simán összeházasította a jamaikai bulizós-lazulós hangzást a kőbányai talponállók életérzésével; a végeredmény inkább a Madnesshez és a Specialshoz áll közelebb, mint a mondjuk PASO-hoz. Egyszerre van jelen a színpadon az Oi! és a csikidam. A randi helyetti lerészegedést taglaló őssláger, az Ide egy sört! alatt mindenki megtalálja a helyét, hogy a Bozár Jóska című, hasonló tematikájú opusz közben némi diszkrét pogó és stagediving is kialakuljon; később Reagge címmel kapunk némi bevezetést a politika elméletébe és gyakorlatába („lopni, csalni jó dolog”). A közönség itt háttérvokálként is működik, ami megható bizonyítéka annak, hogy a többségi igenis képben van a több éves hibernálás után visszatért együttes munkásságát illetően.

Haragról persze szó sincs, sőt, a Kandúr tagjai mosolygós mintaapukák, akik csak úgy mellesleg a legjobb magyar ska-együttest működtetik. Persze a PASO komoly ellenfél, már csak új albumuk, a Return of the Pannonians okán is, amely nagyon jóra sikerült, azzal együtt is, hogy pontosan olyan, mint vártuk – de hát mondjuk ki nyugodtan, ezt a zenét sosem a változatosság miatt szerettük. Az énekes, KRSA egyébként a színpadon egyszerre emszí, maffiózó és reagge-főpap; kötelező fehér öltönye és kalapja érdekes kontrasztban van a szintén kötelező helybenfutással, amit kiapadhatatlan energiával produkál egész éjjel. Hatalmas sármőr, és ezzel pontosan tisztában van, de ezt persze megbocsátjuk, amint ragamuffin-stílusban kántál tökéletes angolsággal. Hivatalosan egyébként lemezbemutató koncertet látunk, de ezt szerencsére a hol tíz, hol tizenegy tag egyike sem veszi komolyan; az első szám például rögtön a Gagarin, a 2005-ős Budapest Ska Mood albumról, amelyhez újra és újra visszatérnek, akárcsak a jamaikai klasszikusokhoz. Érdekes, hogy pontról pontra produkálják a lemezek számait, mégis élőben jön elő a PASO ereje, és ez biztos, hogy nem csak a hangerőnek köszönhető, hanem valami rejtélyes összetevőnek is (magic touch?), hívjuk most jelenlétnek. A Saharába például Barna György szólózik bele hegedűjével; a ska és a népzene így együtt hatalmasat üt, az ilyen pillanatokért érdemes ebben a városban koncertre járni.

A buli második fele kicsit leül, középtempós rutinkoncert a kötelezőkkel (System Connection, Babylon Focus, amely alatt KRSA egyébként merchandise-sapkáért ugráltatja a közönséget – one planet, one love, one market). A lötyögésből aztán a legutóbbi lemez csúcspontjával, a Mo’ Fyah-val szállnak ki, hogy úgy fejezzék be a koncertet, ahogy elkezdték: dicsőséggel.

Minden elismerésünk a KRSA-éké, de az este igazi győztese a CsizmáSKAndúr. Visszatértükkel (és persze az Escape-pel) eleve az örvendetes, hogy PASO-n kívül van még más országosan ismert ska együttes is, és nem is akármilyen.

Neményi Márton