3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2011. június 6. | Anikó

Ocho Macho: Nem skatulyázzuk be magunkat

Copyright:

Az Online a Világ lemezbemutatója előtti utolsó pillanatokban beszélgettünk az Ocho Macho énekesével, Kirchknopf Gergővel. Ebben az online valóságban a facebookon fél év alatt több mint 10.000 rajongóval büszkélkedhet a zenekar. Azt, hogy mi ennek a titka, most sem tudtuk meg, de közelebb kerültünk az Ocho Macho univerzumához!

Ha jól hallottam, a lemebemutató bulitok az új album összes dalát eljátszottátok. Volt emögött valami tudatos megfontolás? 
- Van egy-két dal, amit már játszottunk az eddigi bulikon, de szeretnénk az újakat is megismertetni a közönséggel. Szerencsére nagyon jó volt a fogadtatásuk.
Közeleg a nyár, és a fesztiválokra is olyan műsorral akarunk menni, amiben jelentős teret kapnak ezek a számok. Nagyon szeretnénk, hogy a fesztiválokon is ott legyenek ezek a dalok, de ennél is lényegesebb, hogy a közönség is szeresse őket. Várjuk, hogy mit hoz ez az év nekünk… 
 
Most jött ki az új klipetek, a Tragedy. Úgy látszik, hogy ti és a közönség is imádjátok, amit csináltok. 
- Nagyon örülünk annak, ha ez így átjön szavak nélkül, csak a felvételt nézve és a zenén keresztül. Hiszen mi élőben is antidepressziós koncerteket adunk. Az a célunk és filozófiánk, hogy mindenki, aki ott van egy Ocho Macho koncerten, az elfeledhesse az összes gondját – baját, és másfél órára ki tudjon kapcsolódni. 
 
Volt olyan pont, amikor azt éreztétek, hogy most már mindenütt ismernek minket, a csapból is mi folyunk?
- Nem mi gerjesztettük ezt a folyamatot, hanem az emberek vitték a hírünk egymás között. Magától ment az egész. Mi pedig hagyjuk és odaadjuk magunkat. Olyat még nem éreztünk, hogy mindenhonnan a mi zenénk folyik. Talán az Online a Világ albumunk által még többen megismernek minket.
 
Mennyire értékes számotokra a rajongókkal való személyes kapcsolat?
- Ez a legfontosabb. Nemrég egy fesztiválon voltunk, ahol a securitys nem engedte be a közönséget, és minket se hagyott kifelé mozdulni. Ha szót fogadunk neki, akkor elvesztettük volna azt a mozgásteret, kapcsolatot, hogy kimehessünk az emberekhez, szó szerint velük legyünk. De ők azért jöttek, hogy itt legyenek velünk, hát naná, hogy kimegyek hozzájuk! 
Persze a biztonsági ember csak a munkáját végezte, de ez így, külön nem fér bele nekünk. Nálunk egy koncert nem arról szól, hogy itt vagyunk, tessék minket ünnepelni! Mi normális emberek vagyunk… Illetve nem vagyunk normálisak, mert zenélünk.
Friss élmény, hogy most voltunk Dunaújvárosban és Miskolcon is, és jönnek a fiatalok a bulinkra. Mi az embereknek játszunk és ez a fő: hogy zenélhessünk nekik.
 
Miért Online a Világ? 
- Miért, nem az? Ma már annyira gyors az információáramlás, hogy szinte minden online. És ha nem csak a facebookra fókuszálunk, egy okos telefon szótárába bármilyen angol szót beüthetünk, rögtön ott a megoldás. Interneten vagy akár telefonon bármit megszervezhetünk, lefoglalhatunk, tv-t nézhetünk. Egy képernyőn ott van előttünk az egész világ, bármit el lehet intézni és érni.  Nem csak a rossz, hanem a jó dolgokra is gondolok. Bár lehet, hogy úgy tűnik, a címadó dal a negatívumokra koncentrál. De ezt inkább úgy fogalmaznám meg, hogy a szöveg arra buzdít, hogy térjünk vissza a gyökereinkhez, a környezethez, hogy visszaállhasson az egyensúly a természetben. 
 
Habár a zene mindig vidám, de a szövegre ez sokszor kevésbé igaz. Direkt írjátok meg így a dalokat?
- Igen, abszolút szándékosan alkalmazunk időnként ezt a kicsit figyelmeztető, kevésbé optimista szövegvilágot. Hiszen a valóságban nem egészen úgy van, hogy minden szép és happy. Nem baj, ha emlékeztetjük időnként az embereket és saját magunkat is erre! És az sem gond, ha ennek a vidám zenének van mondanivalója, tartalmas és értelmes. És itt vissza is tértünk a balansz kérdéséhez - a születés – halál, jin-jang, az építés – rombolás párosok esetén - az egyik a másikra felhívja a figyelmet, és ettől kerek az egész. A mi zenénk is lehet úgy gömbölyű, hogy egy bulis zenéhez komoly mondanivalót társítunk.
 
Magyarországon ez a vidám, minőségi bulizene egyedülálló. Ekkora igény van rá? Piaci rést töltötök be? 
- Az emberek vágynak a kikapcsolódásra, arra, hogy kiszakadhassanak. Sokat jelent, ha valaki egy kicsit önfeledt és boldog lehet. Szerencsére szeretettel fogadnak minket. Mi soha nem foglalkoztunk azzal, hogy milyen zenét játszunk, hogy kinek fog bejönni. Ennek a másik oldala, hogy hatalmas zenei szabadságot ad. Nem skatulyázzuk be magunkat. 
 
Zeneileg is több irányból merítetek. Az Online a Világ ebből a szempontból folytatása az El Mundo Fantasticonak?
- Az Online a Világ egy út, ami az első lemezünkkel indult. Azt nem tudom - de annyira nem is foglalkozom vele -, hogy ez az út merre halad, kanyarogni fog, vagy lesznek benne lejtők és emelkedők vagy akár szerpentinek. Imádjuk az El Mundo Fantasticot és az Online a Világot is.  Fejben nem tudom még, hogy merre tovább. Zeneileg biztosan hagyunk magunknak teret. Miért zárkóznánk el?! Az a fontos, hogy zenélhessünk.
 
Ausztriában is koncerteztek, milyen az osztrák közönség? Pont a német nyelv hiányzik az igen gazdag - magyar, angol és spanyol nyelvű - palettátokról. 
- Képzeld el, Bécsben éneklik a Jó nekemet magyarul. Ez nagyon durva élmény, arcon csap! Ausztriában régóta szabadabban élnek, más a szociális helyzetük. Ha 10-kor buli van, akkor ott vannak 9.50-kor, nincs az a külső kényszer, hogy kivárják a hajnali 1-et, hogy jól érezhessék magukat. Más az egész. Nekik és nekünk se gond, ha idegen nyelveken kell megszólalni, énekelni. Úgy tűnik, hogy a hazai és az osztrák közönség is így, ahogy van, elfogadta a mi zenénket, és ez nekünk nagyon jó!
 

 
Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky