Külföldi
2012. május 17. 12:05
A PiL legutolsó nagylemezét húsz évvel ezelőtt 1992-ben adta ki That What Is Not címmel, azóta John Lydon és zenekara a BBC-nek nyilatkozva elmondta az új lemezük készen van és május 28-án érkezik meg a boltokba. [0 hozzászólás] Tovább
Interjú
2012. május 17. 11:01
Május 18-án a Millenárison mutatja be a Mystery Gang első magyar lemezét, de emellett az eddigi nagy slágerek és az angol lemez is hallható lesz. Mindezt olyan körítéssel, amelyet eddig még nem láthattunk a zenekartól. Kicsit erről is kérdeztük Egri Péter, de leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy innen hogyan tovább! Tudjátok; Megőrülök érted! [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
Események
2012. május 16. 18:11
Egy héten belül két Budapesti koncertet ad a legendás M.É.Z. együttes. A zenekar gőzerővel készül a jövőre esedékes 25 éves születésnapjára. Ennek kapcsán ismét összeállt az eredeti banda és visszatértek a zenei klubéletbe. Május 17-én az Old Mans Pubban, majd két nap múlva a Fregattban tartanak nagy bulit. [1 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
Balatonsound 2011
2011. július 12. 13:40
Mennyi ideje hallgattam az összes barátomtól, hogy alig várják már a Balaton Soundot! De amilyen lassan telt eddig az idő és a visszaszámlálás, olyan gyorsan röppent el Zamárdiban ez a pár nap... És már érkezett is a vasárnap, és vele a zárás. Addig azért volt idő körbenézni, ismerkedni, haverkodni, na meg kitalálni, hova lehet menni, szóval jól ki lehetett használni az utolsó napot! [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Balatonsound 2012
2012. május 16. 12:00
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
EFOTT 2011
2011. augusztus 30. 13:31
Internetes szavazáson gyűjtött voksok mennyisége és a legnagyobb hallgatói fesztiválon toborzott rajongótábor nagysága alapján kialakult a djuice-EFOTT tehetségkutató végeredménye. 2011-en az Év Felsőoktatási Zenekara a Magic Cat’s Rockabilly Trió. A csapat nyereménye az elismerő cím mellett egy demo album elkészítésére biztosított hangstúdió használat és szakmai támogatás, emellett ők a jövő évi EFOTT fesztivál egyik biztos fellépői. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
EFOTT 2012
2012. május 14. 13:01
Megvan az EFOTT részletes programtervezete, úgyhogy már lehet is menni a jegyárusokhoz és beszerezni a beugrókat azokra a napokra – már ha nem az egész hétre – amikre menni szeretnél! Július 3-án, kedden nyílik az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója Velencén, és nem lesz megállás egészen 8-ig. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
EXIT 2012
2012. május 8. 15:13
Két kezdeményezést is indít párhuzamosan az EXIT Fesztivál. A mára már tradicionálisnak mondható Volunteer Programban 1500 önkéntes jelentkezését várják a szervezők, akik az építkezésektől kezdve a sajtókonferencia szervezésen át a pultos munkákig megannyi területen kipróbálhatják magukat. Az EXIT rajtuk kívül új fellépőket is toboroz. A Play @ Exit olyan tehetséges és eddig még kevésbé ismert előadók, dj-k és zenekar után kutat, akik a kiugrási lehetőségre várnak. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
FEZEN 2012
2012. április 11. 15:13
Friss zenék a FEZEN-en: a thrash metal legnagyobbjai közül augusztusban a Testament látogat el a FEZEN-re. A fémlegenda tavasszal megjelenő, új albumát a fehérvári MÁV-pályán mutatja be az országnak. A tömegeket mozdító 30Y hatalmas pörgést garantál – a zenekar ősszel megjelenő lemezén dolgozik, de a FEZEN közönségével bulizik egyet azért közben. Péterfy Bori természetesen nem hagyja otthon szerelmes csapatát, a helyben futásnak új értelmet ad a PASO, a Firkin ír őrületére pedig szaporáznak majd a lábak a színpad előtt. A nehezebb műfajt a magyarok közül Road és a Depresszió, az elektronikus zenét az angol DJ, Nick Warren képviseli az augusztus eleji, négy naposra bővült székesfehérvári bulin. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Fishing on Orfű 2011
2011. június 28. 20:40
Sokat gondolkoztam, hogy tudom megragadni tömören és lényegre törően az idei Fishing on Orfű hangulatát, majd rájöttem, hogy mindig a legegyszerűbb megoldások a legjobbak, következzenek azok az érzések, amik megszálltak azalatt a három nap alatt. Remélem, nem tévedek. Akkor lássuk! [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Fishing on Orfű 2012
2012. április 12. 13:27
A Fishing on Orfű fesztivál szervezői sajnálattal értesültek az inzultusról, amely Linczényi Márkot, a Kolin frontemberét érte a napokban Pécsett. Az előadót április 7-én, koncertje során érte fizikai bántalom a város egyik patinás klubjának színpadán, melyet követően a koncert félbeszakadt. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Hegyalja 2011
2011. július 22. 12:08
A Hegy utolsó napján sikerült egy interjúra elcsípnem Eric Cartmant és Kenny McCormick-ot. Beszélgettünk a fesztiválról, nőkről, hippikről... És megtudtam tőlük az élet értelmét! Eric az interjúért két vödör csirkeszárnyat kapott, csípős szósszal és egy posztert amin Mel Gibson van félmeztelenül. Kenny-é meg... Hát övé lett volna az egyik vödör csirkeszárny... [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Hegyalja 2012
2012. május 15. 13:00
A Borsodi Hegyalja Fesztivál Tisza-parti élménycsomagjába újabb fellépők kerültek a világörökségi túrák, az evezés, az extrémsport show-k, a Tisza-parti strandolás, a hűsítő Furmint-fröccsök mellé. Az örök fiatalság zenei forrása a Hegy’en tör fel: a tavalyi „Scooter-őrület” után több ezernyien tombolhatnak a halhatatlan és minden generáció számára himnuszként élő Forever young-ra, amikor színpadra lép a német poplegenda, az ALPHAVILLE. Az új generáció képviseletében érkezik az amerikai SET YOUR GOALS, új albumát hozza a NEMJUCI, jön még többek közt a FRESHFABRIK, az örök kedvenc ALVIN ÉS A MÓKUSOK, a szlovák punkalapvetés KONFLIKT, a tavalyi koncert után visszakövetelt olasz HELIA, az ANIMA SOUND SYSTEM, a VAD FRUTTIK, a MAGASHEGYI UNDERGROUND, PÉTERFY BORI & LOVE BAND, a DEPRESSZIÓ, a BЁLGA, az EDDA MŰVEK, és idén is a BEATRICÉVEL nyit a fesztivál. A zenéken túl a pénztárcabarát árak, a félárú vonatjegy, a kényelmes környékbeli szállások, a hűs hegyaljai pincék mind hozzá tartoznak a megzenésített nyaraláshoz, amelyre a bérlet május végéig last minute árakon szerezhető be. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
PaFe 2011
2011. június 20. 16:47
A PAFE szombati napja zeneileg nem volt valami felkavaró, ettől függetlenül a fesztiváli hangulat maximális volt. Mivel a három fősátor nagyjából egy térbe volt felállítva és minden más köréjük rendeződött egy koncertről sem maradtunk le. Legalábbis amire emlékeznünk kell. És némi botrány, egészen bulvári magaslatokba emeli a fesztivált. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
PaFe 2012
2012. április 25. 13:53
Az idei Pannónia Fesztivál rengeteg változáson ment keresztül eddig. Mint azt már tudjuk, a helyszín Várpalotáról Szántódpusztára költözött, valamint jóval több színpaddal és fellépővel várja a látogatókat. Április 24-én terepszemlét és sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, így egy kicsit nagyobb rálátásunk van arra, hogy ezek a változások mennyire befolyásolják majd a 6. PAFE sikerességét. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Pohoda 2011
2011. július 17. 14:06
A Pohoda utolsó napja még mindig sok jóságot ígért (PIL, Peter, Björn&John, Israel Vibration, M.I.A), de igazából minden arra futott ki, hogy a Portishead hogyan fog teljesíteni. Kapunk egy fáradt nosztalgia koncertet, vagy életünk nagy élményében lesz részünk? [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Pohoda 2012
2012. március 27. 18:30
Közép-Európa zeneileg egyik legigényesebb fesztiválja, a Trencsényi Pohoda Fesztivál újabb fellépőket jelentett be. A szórakozás garantált, csak bírjuk majd ezt a nagyon sűrű két és fél napot… [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Sziget 2011
2011. szeptember 14. 17:03
A 2011-es Sziget zárónapjának főzenekaraként lépett a Nagyszínpadra az idén "Ritual" címmel új albumot megjelentetett White Lies. A zenekarnak annyira bejött a buli, hogy az ott készített felvételekből ollózták össze az új klipjüket is. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Sziget 2012
2012. május 8. 11:25
Idén megújul a Sziget Fesztivál, minden eddiginél színesebb és látványosabb lesz, nem a nosztalgiázásé lesz a főszerep. Nem vissza, hanem előretekinteni szeretnének a fesztivált illetően. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
SZIN 2011
2011. augusztus 30. 14:08
Az utolsó napon már megszoktuk a meleget és a port. Hűsölni ültünk be a Malátabárba, ahol a Tatto workshop keretében megismerhettük a tetoválás történetét. Majd egy ismét nagyon korainak tűnő koncertre sétáltunk át a Nagyszínpadhoz. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
SZIN 2012
2012. május 7. 14:09
Nemjuci, aki most mutatta be legújabb albumát, amelynek számait a SZIN-re is elhozza, a SZIN ReRobot Race-be is beszáll: ő zsűrizi majd az újrahasznosított alapanyagokból fesztiválbérletért készülő gépeket, amelyek a fesztiválon, az ügyességi fordulóban nem árt, ha tudnak zenélni is. Ugyan nem ReRobot Race versenyzők, de a dallamokhoz nagyon jól értenek a Szegedi Ifjúsági Napok fellépői: a Punnany Massif, a Zagar, a NEO és a Beat Dis különböző ütemekkel, de biztosan átmozgatja a SZINezőket a mediterrán nyárzárón, a népies dallamokat ügyesen szövi a 21. századba a Maszkura és a Tücsökraj, Harcsa Veronikával az élén érkezik a Bin Jip, játszik a Napra, a Pély Barna Trió, a Blues Brothers, a Dystópia, a Fabula Rasa, a Paddy and the Rats, a kötelező őrületért pedig Soerii és Poolek felel. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Volt 2011
2011. július 7. 14:58
Közel egy héttel a VOLT Fesztivál lezárása után végiggondolni az ott történteket szinte lehetetlen. Bár a line up nem feltétlenül volt a legütősebb, mi mégis rettenetesen jól éreztük magunkat. És az ötödik VOLT Fesztiválomon az is megtörtént, ami még soha: normális ágyban aludtam. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
VOLT 2012
2012. május 10. 15:59
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT Fesztivál ünnepi gálaműsorának ad otthont. “We Love VOLT!” címmel két színpadon egy monstre koncertfolyam formájában 20 zenekar és tucatnyi DJ lép fel, a legnépszerűbb dalaikkal, a legerősebb szettekkel. A bérletvásárlók számára ez a nap ajándék, napijegyesek pedig mindössze 5000 Forintért vehetnek részt a programokon. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Külföldi
2012. május 16. 17:02
Sigur Rós meghívja rajongóit egy speciális eseményre, egy lemezhallgató internetes összejövetelre, mely során legújabb albumukat, a Valtari-t mutatják be. Május 17-én világszerte, minden időzónában este hétkor kezdődik a program. A Valtari Óra keretén belül a május 28-án megjelenő albumot teljes egészében meg lehet majd hallgatni. De hogy hol, az csak rajtad múlik... [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Hazai
2012. május 15. 10:00
Ki hallott már nyári kocsonyáról? Ha eddig nem találkozott vele a rockzene szerető nagyérdemű, nos ideje, hogy megismerkedjék a patinás rockzenekar legfrissebb művével. A P.Mobil dupla koncertalbuma - amely Schuster Lóránt jóvoltából stílszerűen a Miskolci kocsonya kitüntető címet viseli - május hónaptól várja a zenekar régi és új híveit a lemezboltokban. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Koncertbeszámoló
2012. május 8. 10:15
Május 5-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpada adott otthont a régóta várt első Carbonfools nagykoncertnek. Az együttes láthatóan nagyon készült az eseményre, a reklám is igen széleskörű volt, a jegyek pedig gyorsan fogytak. Megnéztük, hogy bírják a srácok a kiképzést, mennyire mutatnak jól egy ekkora színpadon. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Lemezkritika
2012. május 15. 16:05
Jack White: Blunderbuss | 2012. április 24-én jelent meg Jack White első önálló lemeze Blunderbuss címmel. A zenészt már sokan ismerhetik például a White Stripes formációból, vagy a 2008-as James Bond-film főcímdala kapcsán, amelyet Alicia Keys-szel énekelt. White 37 évesen is sokoldalú, mindig képes megújulni, és egyelőre akármivel próbálkozott, azt sikerre vitte. Lássuk, mennyiben igaz ez az új albumára! [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Interjú
2012. május 2. 20:00
Alexander Bard, a Gravitonas svéd formáció zeneszerző-producer tagja igen karakteres személyiség. Még így telefonon keresztül is feltűnő volt, milyen konkrét elképzelései vannak a zenéről és a szakmáról. Tudatosan építik fel karrierjüket, ötvözik a stílusokat és nem csak egy-egy réteghez szeretnének szólni, hanem az egész modern fiatal generációhoz. Semmi elrugaszkodottság, egyszerűen és közvetlenül mesélt, merre is tart most a Gravitonas. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Események
2012. május 16. 15:05
Magyarország egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzője, a fimrendezőként, performerként, narrátorként és előadóművészként egyaránt kitűnő Szemző Tibor hatrészes életműsorozatának első eseményére kerül sor az A38 Hajón. Az egykor Erdély Miklóssal vagy a 180-as Csoporttal is együtt dolgozó művész páratlanul gazdag és változatos életművéből válogat, a nyitó alkalommal „irodalmi alapanyagot” használva: Hamvas Béla, Ottlik Géza és Ludwig Wittgenstein műveire írt darabjait adja elő együttesével, a Cinemtaic Music Comapnyvel. [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Gitársuli
2010. június 9. 15:44
A mai alkalommal egy E-mixolíd hangnemű pengetési gyakorlatot nézünk meg. Emlékeztetőül: a mixolíd skála majdnem végig megegyezik a dúr skálával, de a 7. foka le van szállítva. Így például az E-mixolíd skála hangjai: E F# G# A H C# D (ez utóbbi hang D# lenne a "sima" E-dúr skála esetén). [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
TOP 5
2012. május 15. 18:31
Polgár Péter nem csak arról híres, hogy Odett apukája, hanem arról is, hogy remek zenész, zeneszerző és dalszövegíró. Most Top5 rovatunk keretein belül mutatja be, hogy milyen érzések és hangulatok inspirálják őt. Mindenképpen érdemes meghallgatni, hiszen olyan együttesek lapulnak a tovább mögött, mint a Nirvana, vagy a U2. Grátiszban még félig film-, sorozatajánló is! [0 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek
Hónap zenekara
2008. szeptember 12. 12:43
Mostanában még a csapból is az az elképesztően gagyi történet folyik, hogy maga a dalai láma sem teheti be tibetiként a lábát Magyarországra. A kérdés csupán az, hogy ugyan miért is tenné, vagy akarná egyáltalán mindezt, arról nem is beszélve, hogy dalai lámákból… jobban mondva lámai dalokból van nekünk épp elég! A Láma Dalaira keresztelt formáció júliusban nyerte el a mymusic-nál a Hónap Zenekara címet – ezzel kapcsolatban Bíró Zoltánt, a zenekar dobosát kérdeztük. [2 hozzászólás] kapcsolódó cikkek
További hírek