![]() Cím |
![]() Dátum |
|
|---|---|---|
Grand Mexican Warlock: Egyszer egy srácot túlságosan megöleltem, azóta nem jár koncertreA Grand Mexican Warlockot a néhai Idoruból ismerős Szabó Laci alapította – szokás őket szupergroupként is aposztrofálni, hiszen a tagok többek között a Subscribe-hoz, a Jazzékielhez vagy éppen az Esclin Syndo-hoz is kötődnek. Kérdéseinkre ezúttal a zenekar énekese, Undos válaszolt, nem éppen szokványos modorban! Tovább |
2013. május 2. Interjú |
|
Scage: Mi is a világuralomra törünk!Boda Tomi és Mucsi Viktor (Jam) először Kóboráram néven alapítottak együttest, trió formációban nyomulnak Scage-ként. Zenéjük ötvözi a pop-punkot a metálos, agresszívebb elemekkel. 2011-ben a Kettesben, 2012-ben pedig a Tovább című EP-vel jelentkeztek. A koncertélményekről, tervekről a banda frontembere, Jam nyilatkozott nekünk. Tovább |
2013. április 30. Interjú |
|
SKAtch: Elképzelhetetlenek lennének a mindennapjaink ska nélkülA szegedi SKAtch által játszott zene elsősorban a ska műfajhoz húz, amelyet magyaros-balkános ízzel fűszereznek meg. A csapat elsősorban klubokban valamint fesztiválokon szereti megmutatni magát, Szegeden kívüli második hazájának a Délvidéket tartja. Idén több nagy hazai fesztiválon is fellépnek majd, érdemes tehát odafigyelni rájuk! Tovább |
2013. április 28. Interjú |
|
Carl Cox holnap Bécsben!A mindig jókedvű Carl Cox mellett az Intec kiadó feje, Jon Rundell is a pultba áll majd április 5-én Bécsben, hogy öregbítse az egykoron legendás techno label digitális változatának hírnevét. Van apropója a fellépésnek, még ha nem is hivatalos lemezbemutató állomásról beszélünk, hiszen április elején jelenik meg a Pure Intec Two mixalbum, amelyre az online label legjobb megjelenései közül válogatott a két szelektor. Tovább |
2013. április 4. Események |
|
Fehér Balázs bevallotta a rádióbanSzülei rábízták Fehér Balázsra, mihez kezd magával, ő pedig már tizenöt évesen zenekart alapított. Jó megjelenését a modellszakmában is kamatoztatta, de nem tartja magát nárcisztikus alkatnak. A The Carbonfools énekesével Kiss Orsi beszélgetett a Class40-ben és ti most ezt elolvashatjátok... Tovább |
2013. március 27. Hazai |
|
Summertime: A hangulatból kiindulva eljutottunk a napsütéses nyárigA Take A Break név nem volt valami megnyerő, ezért Mészáros-Kárpáti Marcell (ének, ritmusgitár), Hutera Lajos (szólógitár, vokál), Menyhárt Tamás (basszusgitár, vokál) és Mario Gonzalez (dob)2009-ben megalakították a Summertime zenekart, mely a jövőbeli számok hangulatának irányadó vonalát hivatott tükrözni. Mardellal, Norbival, Hajzival és Neczel vagyis a Summertime zenekarral beszélgettünk, ahol a rengeteg érdekesség mellett szóba került legfrissebb videoklipjük is. Tovább |
2013. március 25. Interjú |
|
Slash feljátszotta az Angry Birds Space témájátA gitáros saját stílusát is hozzáadta a népszerű játék kísérőzenéjéhez. Mint az Angry Birds nagy rajongója 2010 óta, Slash logikus választás volt az Angry Birds Space legújabb verziója kísérőzenéjének feljátszására. Tovább |
2013. március 19. Külföldi |
|
Likó Marcell: Az új dalok nagyobb elmélyülést kívánnakFebruár 27-én jelent meg a Vad Fruttik három számot tartalmazó EP-je, amit mindenki számára ingyenesen letölthetővé tettek a honlapjukon. Ennek kapcsán az internet adta lehetőségeknek köszönhetően sikerült beszélgetnem Likó Marcellel, az együttes frontemberével a dalokról, illetve az új klip forgatásáról. Tovább |
2013. március 8. Interjú |
|
Új zöld nap virrad?Néhány hónapja a Green Day frontembere, Billie Joe Armstrong élőshow közbeni dührohama uralta a zenei bulvármédiát. Erről az időszakról mesélt Mike Drint basszer a Rolling Stone magazinnak. Az elmondottak némi bizakodásra adhatnak okot a rajongók körében. Tovább |
2013. március 7. Külföldi |
|
Mystery Gang: Ma már nincsenek országhatárok a zenébenA február 22-én péntek esti Hard Rock Cafe buli után csíptük el a srácokat pár villámkérdésre. Többre nem is volt időnk, hiszen a koncert vége után nagyjából a 20. percben a banda összecsomagolva pózolt a rajongókkal, akik voltak szép számmal. Singert és Lacit kérdeztük. Tovább |
2013. március 3. Interjú |
|
Péterfy Bori: Szerencsére nem kell szar dolgokat átélnem, hogy alkothassakPéterfy Bori nem vonult háttérbe túl hosszú időre a családvállalás miatt. Már pörög is tovább: lett egy kisfia, él és virul az együttese, és megvan még a színházi szerepe. Azért kerestük telefonon, hogy kérdezősködjünk kicsit a Fehér Éjszakák című legújabb Péterfy Bori & Love Band lemezről, az együttes londoni koncertjéről, és a Nemzeti Színházból való kilépéséről, valamint egyéb fejleményekről. Ott voltunk a Millenárisban a Péterfy Bori & Love Band koncerten a VilágVeleje Fesztiválon január 19-én. Tovább |
2013. február 24. Interjú |
|
Új társra lelt CaramelNemrégiben ünnepelte születésnapját, hamarosan pedig új nagylemezzel lepi meg közönségét. Caramel életében jelenleg a zene szerepel az első helyen, azonban szabadidejét korántsem tölti magányosan. Sőt, új élettársra lelt! Hazánk leghallgatottabb rádiójában Kiss Orsival beszélgetett szerelemről, randizásról, és zenéről az egykori Megasztáros. Tovább |
2013. február 21. Hazai |
|
Ivan & The Parazol: Mintha sok emberrel szexelnél sok ember előttAz igen különc és egyre népszerűbb Ivan & The Parazol nemrég készítette el első stúdióalbumát, folyamatosan koncerteznek, nagyon elszántak, valamint hamarosan egy ingyenes meglepetés bulival örvendeztetik meg a rajongóikat. De vajon, hogy bírják ezt a hatalmas pörgést? Az interjúban meséltek erről is, illetve legnagyobb koncertélményükről, és hogy kik a legnagyobb példaképeik. Tovább |
2013. február 18. Interjú |
|
MC Csut: A legnegatívabb élmények szülik a vidám számokatEsztergom és környéke kitermelt pár feltörekvő rappert, most épp Csutot sikerült tollvégre kapni. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a jövőről, és a véleményét is kifejtette a hazai rapvilágról. Tovább |
2013. február 13. Interjú |
|
Rutkai Bori: A végén már azt sem tudod, hányan élnek benned, belőledA Specko Jedno és a Budapest Bár hangjának nemrég érkezett legújabb, Anticity című lemeze, illetve decemberben jelent meg festményes-dalszöveges könyve, a Festménymesék és Dalversek. Ennek kapcsán kérdeztük motivációiról, a magyar zenei életről és a február 16-án esedékes lemezbemutatóról, ami a Trafóban lesz. A válaszok egy kissé elvarázsolt, de nagyon határozott személyiséget fedtek fel számunkra. Íme: Tovább |
2013. február 11. Interjú |
|
Eva & Manu: A lényünk nagy részét odaadtuk az embereknekJanuár 31-én az A38-on zenél Eva & Manu. Ők Finnország egyik legnépszerűbb pop, etnó, akusztikus és alternatív zenekara, mely nem titok, hogy igazi szerelemből és egymásra találásból fakad. Így nem csoda, hogy dalaik igen bensőségesek és nagyvilágiak. Most egy „központi interjú” keretében Ti is jobban megismerhetitek őket! Tovább |
2013. január 28. Interjú |
|
A Banquet: Nem állhatunk meg ittA héten egy fiatal cseh zenekarral ismerkedhetünk meg a Dürer Kertben, ingyen és bérmentve a New Beat Indie Est keretében. Január 10-én csütörtökön este 9 órától ugyanis A Banquet biztosítja a talp alá valót. Ráhangolódásként Michaellel, a trió egyik alapító tagjával beszélgettünk, hogy végre megtudjuk mi is az a futu-roll, ami épp Európa meghódítására indul. Tovább |
2013. január 8. Interjú |
|
Brains: Még magasabbra tesszük a lécetAz év legütősebb bulijára készül a Brains az ünnepek között. A csapat idén szinte mindenhol telt házzal játszott a klubkoncerteken, így biztosak lehetünk benne, hogy a PeCsa sokat látott falai is megemlegetik a december 28-i bulit, amelyen a Punnany Massif lesz a másik sztárfellépő. A Brains elmúlt évéről és a készülő lemezről MC Columboval, a frontemberrel beszélgettünk. Tovább |
2012. december 22. Interjú |
|
Konyha: Mintha egy lombikbébi kedvéért együtt maradnának a szülőkKonyhanyelv címmel adott ki új lemezt a Konyha együttes. A valamivel több, mint két éve működő zenekar egyedi színt hozott a magyar könnyűzenei palettára. A csapat frontembere, Szepesi Mátyás elárulta, hogyan állt össze a társaság, és miért kell a 70-es évek rockzenéjének szellemét megidézni. Tovább |
2012. december 13. Interjú |
|
Paddy And The Rats: Talán mostanra értünk be igazán, mint zenekarDecember 13-án az A38-on tartja a Paddy And The Rats „Tales From The Docks” 2,5 órás lemezbemutatóját, ami egyben a születésnapi koncertjük is lesz. A dedikálással egybekötött mulatság garantáltan kiszakítja majd a Hajót a Petőfi híd budai hídfője melletti kikötőjéből. Ennek örömére készítettünk Paddy-vel egy interjút, amely egy sokkoló vallomást is tartalmaz a végén! Tovább |
2012. december 11. Interjú |
|