3427 zenekar 12457 letölthető zene
logó
Bemutatkozás
A zenekar hosszadalmas út- és tagkeresés után végül 2009-ben állt össze.

Ez a felállás így nézett ki:

Iványi Álmos - gitár, ének, samplerek
Tari Szabolcs - ének, gitár
Renge Zsolt - basszusgitár
Tóth Péter - dob

Ebben a felállásban vettünk fel otthon egy 5 számos demót, valamint egy 2 számos promó anyagot a Denevér stúdióban. Ez a két szám meghallgatható Myspace-en és a honlapunkon.
Ehhez a felálláshoz csatlakozott 2011 márciusban Scheich Dávid, aki a fő énekesi posztot tölti be innentől kezdve.

A zenekar alapításának ötlete 2003-ban már megfogalmazódott Álmos fejében, de el kellett telnie néhány évnek, amíg a stílus és az igazi tagok ki nem kristályosodtak. Ennek eredményeként kissé sötét hangulatú progresszív metált játszunk. Előfordulnak a zenében Göteborgi death metal riffektől elkezdve a rabszolgatartó hard rock-on és funky-n át, folytatva a barokkos futamokkal, akár a reggae-ig mindenféle zenei elemek, melyek mind a változatosságot és a szöveg értelmezését szolgálják.
A 2009-es összeállásra már megvolt jó egy nagylemeznyi dal ötlet - akár teljesen megírt formában is -, amellyel csak annyi dolga volt a zenekarnak, hogy megtanulja őket, és megírja a pontos szövegeket. A szövegírásban Szabi egy barátja sietett segítségünkre, s veretes angol nyelven fejtette ki Szabi lemez koncepcióját, mely a világ Platón szerinti teremtésén alapul; szó van benne a lelkek vándorútjáról, a lepelről, mely elrejti a halandó szemek elől az igazságot, arról, hogyan próbál a lélek boldogulni.
2010 márciusára elkészítettük Star Curtain című kislemezünket, mely ebből a lemez anyagból 5 dalt tartalmaz. Ez egy otthon felvett anyag, melyet a koncertjeinken osztogattunk, s barátainknak juttattunk belőle. A borítót és a CD-t saját magunk terveztük, s nyomtattuk ki otthon.
Ezt követte a 2010 végén felvett Promo 2011 nevet viselő anyag, mely a zenekar két sarkalatos dalát tartalmazza - Szabi Insubordinate-jét, ami slágeresebb, könnyen emészthető, fülbemászó dallamokkal átszőtt muzsika, valamint Álmos Wandererjét, ami már kissé sötétebb, változatosabb, és a lemez koncepció végkifejletéről szól.

A zenekarról pár szó még:

Szabi gitárművészként, Dávid oboaművészként végzett, Álmos tuba, Peti ütőhangszer szakon fog idén diplomázni a Zeneakadémián. Zsolt zeneművészeti szakközépiskolát végzett, s most Álmossal és Petivel együtt dolgoznak Zugló első számú szimfonikus zenekarában, a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekarban.
Az együttes tagjai más helyen, más műfajban is részt vesznek a magyar zenei életben - legyen szó alternatív értelmiségi punk rock zenéről, dögös rock&rollról, crossoverről, elektronikus zenéről, musicalekről vagy komolyzenei előadásokról.

A zenekar célja egyrészt saját maguk szórakoztatása - ezalatt értvén azt, hogy olyan zenét hallgathassanak, ami szívükhöz legközelebb áll -, de ennél sokkal inkább valami új, valami jó élményt adni azoknak az embereknek, akik kapcsolatba kerülnek a zenekarral akár egy koncerten, akár a hangzó anyagot hallgatva.
Szerepel a célok között, hogy az olyannyira beskatulyázott, sztereotípiákkal terhelt progresszív metál stílusról bebizonyítsák: igenis lehet ez mindenki zenéje! Cél az, hogy felnyíljanak a szemek, a fülek kitáruljanak, és mindenki a zene szépségéért vagy mondanivalójáért hallgasson zenét.
Mondják, a rock örök, mi azt mondjuk: A ZENE ÖRÖK!  
Albumok
Hírek

2010. február 7. 22:43

Koncert és EP osztás a Dürer Kertben!

Kedves Miseriumisták!
Ki van tűzve a következő koncertünk dátuma is: március 14, Dürer-kert. Gyertek sokan, bulizzatok, már csak azért is, mert ugyan ez egy vasárnap, de másnap 15-e miatt nincs se meló, se suli, szóval nyugodt lélekkel lehet pernahajderkodni.
Mint azt már előző hírünkben is... Tovább

Utoljára frissítve: 2011-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Dark-Progresszív metál
Alapítva: 2009
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 4710
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Scheich Dávid » Ének
Iványi Álmos » Gitár, ének
Tari Szabolcs » Gitár, ének
Renge Zsolt » Basszer
Tóth Péter » Dob
A zenekar szerkesztői: miserium
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2009. jan.. 14.  18:10 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy metal operához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet, és válaszolok a művel kapcsolatos kérdéseitekre./valamint keresek még zeneszerzőt két...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky