3285 zenekar 11998 letölthető zene
Albumok és Videók
Riddler
Bemutatkozás
’84-ben születtem Budapesten, és ha jól emlékszem, 2001-ben írtam elõször szövegeket.Miért Riddler? Kedvenc Batman ellenségem volt már a képregényben is, de Jim Carrey filmen is tökéletesen alakította.Elsõ album az otthon felvett A szavak ereje címû, 2004-ben, kezdeti próbálkozás.

Ezután a Testament Rec. – Szövetség lemez a többiekkel. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a Szövetség címû trekk közönségkedvenc, klip is lett belõle.

2006. január 31-én jelent meg az elsõ komoly szóló lemez, a Fény. Leginkább az addig készített dalokat gyûjtöttem össze, sok közremûködõvel. A Holló dalból klip is készült, azóta kísér ez a szimbólum. Miért holló? Nehéz megmondani. Imádom a képregényt, a filmet méginkább, és sokszor segített az életem során, hogy ennyire azonosulni tudtam ezzel a karakterrel.

Szintén 2006-ban Altare-ral közösen csináltuk a 2-t. Igen, Kettõ, ez a címe a cuccnak, amit hirtelen felindulásból követtünk el, mégis elégedettek voltunk vele, és letölthetõvé tettük.

2008. augusztus 20-án, több évnyi szünet után jelent meg a Korridor. Miért Korridor? Átjáró, amin egy új stílus jött át. Új témák, új hangzás, és a zenében itt váltam felnõtté. Szókimondó harcirepp, meg személyesebb hangvételû, de átérezhetõ cuccok. Két klip készült róla, a Tigristekintet, és a Bépé. Utóbbit saját kézikamerás felvételeimbõl raktuk össze. Nem nyert díjat Cannes-ban, de úgy érzem ez illett a dalhoz.

2009-ben Billcore-ral ketten létrehoztuk a Para Bellum formációt, lévén, hogy teljesen egy rúgóra jár az agyunk zeneileg is. Letölthetõ, pár számos kislemez formájában jött Az elsõ menet, a címadó dalból csináltunk klipet, Snowgoons zenére. Készített még zenét a cuccra Undefined, Sicknature, Day, és Artoscsabi is.

Nos, ennyit a múltról, kint van a zsír új videoklip, zsír új dalból, A kard éle címmel. Az 1984 kislemez, amin ezen kívül még 4 új Riddler dal szerepel ingyen letölthető a www.riddler.hu oldalról. Küldjétek tovább, osszátok meg, ha bejön!  
Hírek

2008. szeptember 23. 17:51

RIDDLER

WWW.RIDDLER.HU
WWW.FACEBOOK.COM/RIDDLER84 Tovább

 
Hallgasd a zenénket!
Utoljára frissítve: 2013-03-29Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HIPHOP
Stílus: hiphop/rap
Alapítva: 2004
Rajongók: 23 fő
Megtekintve: 5659
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: riddler
Rajongók
Emmet Eszetlen KicsiKlau lil_poli MaTT Nettii. Netty nyunyi16 Pálmy ronika88 simi szaszkibasz Timcsi virus666 ĐeN
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky