Bemutatkozás
2004 novemberében jelent meg a Stúdió c. album, amelyen Sid bemutatkozott a közönségnek. A U2 és Coldplay dallamvilágán felnövő Sid sajátosan fogalmazta meg szerzeményeit ezen a lemezen. Wolfgang Terne zenei társproducerrel azokat a kiváló zenészeket hívták meg a stúdióba, akik Magyarországon a legközelebb álltak az elképzeléseikhez. Többek között Borlai Gergő dobost, Varga Laca basszusgitárost, Kovács Geri gitárost, Neumann Balázs billentyűst és Tumbász Viktor gitárost. A lemez megjelenésekor meglepetést okozott a magyar piacon és a Nap felé c. dal a Viva charton hetek alatt a 2. helyre ugrott.
2005 áprilisában Sid menedzsere Trunkos András lett, aki megszervezte a lemezbemutató turnét. A színpadon Tumbász Viktor gitározott, Szöllössy Kati basszusgitározott és Mezőfi István dobolt. A Bikini együttes előzenekaraként és önálló koncerteken a zenekar több mint ötven alkalommal lépett fel.
2006-ban Sid az Omega előzenekaraként Európa több országában is bemutatkozott. A nemzetközi turnén Tumbász Viktor gitározott, Szöllössy Kati basszusgitározott és Mihály András dobolt. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb koncert a berlini Tempodromban volt.
2007 januárjában Sid Londonba utazott, ahol megírta „Make It” című új dalát, amely a magyar slágerlistákra is felkerült „Tiéd a szíved” címmel. Az ebből készült videoklipen Sid énekelt, Szöllössy Kata basszusgitározott és Szipszer Szabolcs dobolt. Az augusztus 11-ei drezdai koncerten már Kenyeres András gitárossal együtt léptek fel. Ősszel a stúdióban megszülettek az új dalok, melyeket a zenekar kiküldött a német producernek, aki koncerteken szeretné megnézni SID lehetőségeit Európában.
2008 március 1-én SID német turnémenedzsere, kiadóigazgatója és a Höfner cég kelet-európai vezetője Magyarországra repül, hogy megnézze a zenekar élő koncertjét.
Március 15-én a frankfurti Musikmesse-n a SID együttes unplugged koncertet játszik Höfner hangszereken a cég támogatásával.
Június 28-án a német Artrock Fesztiválon SID többek között a Queensryche együttessel lép fel.
Ezeken a koncerteken már Markó János dobol, Szöllössy Kata basszusgitározik, Kenyeres András gitározik és Sid énekel.
Hírek
2010. február 2. 6:55
http://www.viharock.hu/modules.php?name=Games Tovább
Utoljára frissítve: 2010-04-18Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
/media/db_track_full/15106.mp3
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
| Típus: |
zenekar |
| Műfaj: |
POP |
| Stílus: |
Pop |
| Alapítva: |
2004 |
| Rajongók: |
23 fő |
| Megtekintve: |
9096 |
| Város: |
Budapest |
| Szavazat: |
28 |
Web:
| Tagok: |
SID » Ének
Szöllössy Kata » Basszusgitár
Arany Zsolt » Gitár
Markó János » Dobok
|
| A zenekar szerkesztői: |
sid |
Rajongók
Hozzászólások