3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2017. november 22.

Adj fel mindent, itt van az IDEGEN első nagylemeze

Copyright:

A tavalyi bemutatkozó kislemez után hasonlóan őszinte, ugyanakkor odacsapós dalok kerültek fel az IDEGEN első, Borda, mint rács című nagylemezére.

Miután első EP-jük, a Fekete doboz nevéhez hűen egy szerencsétlenség után fennmaradó emlékere rezonál, a Borda, mint rács egy bizakodóbb utazás . Az IDEGEN első nagylemeze kézzel fogható érzelmeket hív életre: mesél és ordít csalódásról, feladásról, bizalomvesztésről. Az albumot végighallgatva mégis az marad meg leginkább, ahogy együtt él és érez a négy “játékos”, és megkérdőjelezhetetlenné válik a zárlat refrénje, ami akár megállná a helyét a zenekar mottójaként is, miszerint marad a barátság.

Kunics Olivér frontember segít az album címének megértésben: „Amikor végigtekintettem a kész dalokon, lesokkolt, hogy mind az emberi lélek működéséről akarnak mondani valamit. Beugrott a kép, ahogy egy bordaszerű cellába vagyok bezárva a szívemmel együtt.” Ehhez hasonló képekkel találkozhatunk a dalszövegekben, amelyek mélysége tökéletes ellensúlyban áll az egyszavas címekkel.

A Borda, mint rács jóval komplexebb élmény, mint amit besorolhatnánk egyszerű alter zeneként . A lemez dalai könnyed természetességgel merítenek a hard rock hagyományaitól kezdve a punkon keresztül a latinig szinte bármiből. A lemezanyag letisztításában és véglegesítésében a 30y tagjai voltak az Idegen segítségére.

Nem a lemezmegjelenés az egyetlen jó hír mostanában az IDEGEN körül: bekerültek ugyanis a Hangfoglaló (ex-Cseh Tamás) Program idei húsz támogatott induló előadói közé, így rögtön meg is kapták a lendületet és az anyagi segítséget a következő nagylemezük elkészítéséhez.

A zenekar élőben legközelebb november 23-án csütörtökön, a lemezbemutató koncertjükön látható.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. A continua

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. A continua

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. A continua

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. A continua

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky