3423 bands 12355 MP3 to download

akkuPUNKtúra

alapértelmezett kép
Introduction
A zenekar még valamikor 2003 januárjában alakult Nyíregyházán. Alapító tagok: Bary, Menyus, Gerry (szóval továbbra is ez van) A név hát az nemtudom hogyan jött, egyszerűen csak hülyültünk és egy vicc miatt miben: -Mi az amikor a punkok akkumulátorral a hátukon vándorolnak? -Hát mi. akkuPUNKtúra. Egy kicsit feltúrbóztuk a nevet, kiemeltük a punk-ot és a változatlan "A betű is ottvan a végén gondosan bekarikázva. Menyusnak volt egy akkusztikus gitárja és rendszeresen járt tanárhoz. Ezek után Gerry is beszerzett egy akkusztikus gitárt. Bary pedig egy dobot, ami egy pergőből és egy cinből állt, viszont a célnak megfelelt. Keserves akkusztikus évek voltak azok. Elektromos gitár nélkül. Íjjj. Bary szobályában próbáltunk. Eleinte mindig elhülyéskedtük a próbákat. A végén már kezdtük elég komolyan venni. A szövegeket, mint jó szokásunk szerint vagy történelem órán, vagy fizikán, esetleg kémián költöttük. Többségüket elég hamar összedobtuk. Gondolhatjátok mennyire figyeltünk órán :). 2006-ban beszereztünk néhány új hangszert. Teszem hozzá elektromos gitárokat. Így azért már csak könnyebb boldogulni. Jelenleg is kitartóan gyakorolunk és próbáljuk kamatoztatni a sok próbát egy pár fellépésen.
 
Albums
Blog of the band

2006. november 5. 17:43

Elkészült 2 demo szám

Végre elkészült 2 demo számunk. Hallgassátok meg, kicsit rossz a minősége, de a következő már jó lesz! =) More

Last updated: Concert dates
No concert date available!
Band Profile
Type: zenekari oldal
Genre: HEAVY
Style: Punk
Founded: 2003
Fans: 0 person
Visited: 4303
City: Nyíregyháza
Votes: 0
Web:
Members: Bary » dob
Gerry » basszus, vokál
Menyus » gitár, ének
Törő » gitár
A zenekar szerkesztői: Gerry
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky