3423 bands 12355 MP3 to download
alapértelmezett kép
Introduction
Az Alibi együttes egy vidám baráti társaságból alakult meg 1997 februárjában, Derekegyházán. Első „koncertünket” egyik kedves ismerősünk leszerelő buliján tartottuk, nagy sikerrel. Azóta nagy fejlődésen mentünk keresztül zenei tudásban és a technika terén is. Egyre több felkérést kaptunk, és büszkén mondhatjuk, hogy nagyon sok helyen játszottunk már az országban. Az évek folyamán többször került sor tagcserére különböző okok miatt. Jelenleg hárman vannak az alapítók közül (Filep Lajos- ének, Munkácsi Viktor- basszusgitár, Borbás István - billentyűk). Zenekarunk a jelenlegi felállásban 2004. decembere óta játszik. Az új tagok (Kaczkó György – gitár, Mészáros István – dob, Varga Bernadett – ének) nagyon jól beilleszkedtek az együttesbe, öröm velük együtt zenélni.
Reméljük sokak számára ismerősen cseng az Alibi név, ugyanis rendszeresen szórakoztatjuk a közönséget klubokban, partikon, szalagavatókon, főiskolás bulikon, céges rendezvényeken, utcabálakon és esküvőkön. Repertoárunk feldolgozásokból áll, amelyet a zenekar úgy állított össze, hogy a közönségnek és saját ízlésének is megfeleljen. Műsorunkat külföldi és magyar dalok alkotják szinte minden műfajban (disco- pop- funky, rock- stb.), valamint igény szerint nosztalgia és mulatós zenét is játszunk ha a közönség úgy kívánja.
Ha akarsz egy jó zenekart a bulidra, keress meg minket!  
Last updated: Concert dates
No concert date available!
Band Profile
Type: zenekari oldal
Genre: TÖBBI
Style: Feldolgozás / Sláger
Founded: 1997
Fans: 0 person
Visited: 7572
City: Szentes
Votes: 0
Web:
Members: Borbás István » Billentyű
Filep Lajos » Ének
Kaczkó György » Gitár, ének
Mészáros István » Dob
Munkácsi Viktor » Basszusgitár
Varga Bernadett » Ének
A zenekar szerkesztői: alibi-egyuttes
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky