3423 bands 12355 MP3 herunterladen
alapértelmezett kép
Vorstellung
2003-tól 2005-ig a zenekar tagjai egy másik, szintén Amadea névre hallgató, együttesben zenéltek. Ebben a két évben a munkát sorozatos tagcserék nehezítették emiatt az akkori Amadea 2005 márciusában feloszlott. 2005 májusában Balogh Barnabás és Major Botond megalapította az új Amadeát amihez, majdnem az összes régi tag csatlakozott.(P.-Holl Emese, Horváth Tibor, Kiss Tamás, Németh Szabó Mátyás) Ez a felállás 2005 júliusában stabilizálódott Balogh Barbara belépésével. Az első fellépésünk 2005. augusztus 26-án volt Sopronban, a Hangár Music Gardenben. Majd 2005 októberében megnyertük a szekszárdi Határock nélkül tehetségkutató fesztivált. Emiatt felfigyelt ránk a helyi sajtó (rádió, tv, helyi napilap). 2005 novemberében elkezdte felvenni a zenekar az első hanghordozóját, amin végül 3 szám kapott helyet. 2005 decemberében visszatértünk Szekszárdra ahol a sportcsarnokban adhattunk egy minden tag számára felejthetetlen koncertet. 2006 januárában kilépett a zenekar gitárosa Németh Szabó Mátyás, aki ezután az Echo of Dalriadában folytatta. 2006 januárának legvégén kilépett Kiss Tamás és P.-Holl Emese is. 2006 februárában megtaláltuk új énekeseinket : Cser Ágnes és Sass Márton. 2006 márciusának elején felléptünk a finn Charon előtt. 2006 márciusában elkészült a Grey of the morning EP ami, letölthető a zenekar honlapjáról.2006 áprilisában megtaláltuk új gitárosunkat Schmiedl Balázs -t.2006 év végén Balogh Barbarával elváltak útjaink. Gyorsan megtaláltuk utódját Ungár Barnabás személyében. 2007 Januárában elkezdtük felvenni második EP-nket amin ismét három szám lesz megtalálható.  
Album
Regret (2007)
Blog den band

2007. április 22. 15:33

Regret kislemez.

Végre elkészült a Regret névre hallgató kislemezünk. A számokt a honlapunkról tudjátok letölteni, illetve a Cd a mai naptól megrendelhetõ 700Ft-os áron az info@amadea.tk-ról.Mától kapható Amadeás póló is 2000Ft-os áron.(Elõl a zenekar logoja hátul a Regret borítója található.) Weiter

Letzt aktuellen: Konzert daten
Keine Koncert daten verfügbar!
Band Profil
Type: zenekari oldal
Genre: HEAVY
Stil: Metal
Begründen: 2003
Fans: 2 Mensch
Besuchen: 6309
Stadt: Sopron
Stimmen: 0
Web:
Mitglied: Balogh Barnabás » Dob
Cser Ágnes » Ének
Horváth Tibor » Basszusgitár
Major Botond » Gitár
Sass Márton » Ének
Schmiedl Balázs » Gitár
Ungár Barnabás » Billentyû
A zenekar szerkesztői: amadea
stimmen
Favorited
P.Norbi Ria...
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky