3423 banda 12355 MP3 zavádzanie údajov
Zol Frolic
Predstavenie
Zol Frolic - polgári nevén Muck Zoltán - 1978. március 30.-án látta meg a napvilágot Mohácson.
Már általános iskolában aktív résztvevője rendező szinten az iskolai buliknak, majd középiskolás éveiben elkezdett járni a pécsi Boccaccio Disco-ba, ahol felkeltette érdeklődését a diszkózás.
Ettől kezdve a középiskolákban az iskolarádió munkatársa, illetve házibulik zenei felelőse.

2002-ben megveszi első Pioneer CDJ-100S CD lejátszóit, majd 2003-ban Svájcban DJ Madness-től Denon lemezjátszóit.
DJ Madness-t már korábban is ismerte, és az ő lemezboltjában vásárolta első bakelitjeit is, amik akkori stílusát, a techno-t képviselték.
2003. májusában felkérik a zürichi Randevues Bar rezidensi szerepére, ahol minden szombaton magyaroknak pörgeti a lemezeket.
2004-től Magyarországon, Sombereken a Kaiser Sörözőben adja a talpalávalót, DJ Botos-sal és DJ Dark-kal.
2005-től a Partysite.hu lemezlovasa, és néha a netrádió adásában is rakosgatja a lemezeket.
2005. novemberében fellép a bonyhádi Atlasz Disco dance termében, majd szilveszterkor Szentlászlón, a Club Laguna-ban.
Ebben az évben ismerkedik meg DJ Mishraa-val, akivel jó barátságba kerül, illetve aki többször meghívja őt Pécsre zenélni. DJ Muki Boy és DJ Mishraa B2B szettjei felkeltik a közönség érdeklődését, akik ezt fergeteges partyhangulattal díjazzák.
2006-ban fellépések a pécsi Sújtólég Sörözőben és a Rally Club-ban Dj Mishraa jóvoltából, majd Szigetváron a Tajti Club-ban, Kétújfalun a Kastély Sörözőben, Komlón a Club Colosseum-ban, illetve Mohácson az Underground-ban.
2006. júniusában teszi le az OSZK vizsgát. Ezt követően tagja lesz a Djnet.hu -nak illetve a Magyar Diszkósok Érdekvédelmi Szövetségének is.
2007-ben Az exdeejay webrádioban is rakosgatja már a lemezeket, illetve fellép Pécsen a Bakterhausban a Prognozis partysorozat keretében.
2008-ban Fellépés a Retro Magyar Party keretén belül a Club Inn-ben wallisellenben (svájc),illetve még eben az évben a radionetfm (internetes webradio) egyik müsorvezetője lesz.
2009-ben Fellépés a Hiltl Club-ban zürich (svájc) és az indigo the venue -ben Wallisellen (svájc) illetve két mixét is játsza a svájci djradio (internetes webradio) és a hunpower internetes webrádio, csütörtökön este a radio zone webradioban is forgatja a korongokat.


Játszott zenei stílus:
Progressive,Elektro
Referenciák: Randevues Bar (Zürich) residens (2003.05-2003.09),Club Inn (Wallisellen Svájc), Indigo the venue (Wallisellen Svájc),Hiltl Club (Zürich Svájc), Kaiser söröző (Somberek), Sujtólég Söröző (Pécs), Rally Club (Pécs), Kastély Söröző (Kétújfalu), Tajti Club (Szigetvár), Club Colosseum (Komló), Underground (Mohács), Bakterhaus (Pécs)
Alkalmi fellépések: Atlasz Disco (Bonyhád),Club Laguna (Szentlászló)
Egyéb referenciák: Partysite bulik, Partysite Rádió Live Mix, Exdeejay Webrádió, RadioNet Fm webrádió, djradio (webrádió svájc), Trancedryfm webrádió

Elérhetőségek:
www.zolfrolic.com
www.myspace.com/zolfrolic
E-mail: info@zolifrolic.com
Tel: +41/76 495-46-19

 
Blog banda

2010. június 13. 18:58

Numark Mix Championship 2010

Numark Mix Championship 2010 néven mixverseny indult a globalparty. hu oldalon. Zol Frolic erre a versenyre nevezet a Zol Frolic - Birthday Party Mix 2010 című mixével. Ha te már letöltötted és tetszet a mix akkor szavazz rá , vagy ha még nem hallottad, akkor tölsd le és utána szavazz !!!!
Link... trvať

Nedávny aktualizácia: 2010-12-31Koncert dátum
Nie koncert dátum dostupný
Profil banda
Type: zenekari oldal
žáner: TÖBBI
štýl: Disk-jockey (DJ)
Odlievať dátum: 2004
Fans: 1 človek
Návšteva: 6873
Mestský : Pécs
Volič: 0
Web:
člen:
A zenekar szerkesztői: djmukiboy
Favorited
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky