3423 bands 12355 MP3 a descargar

Golgota Gospel Kórus

Golgota Gospel Kórus
Introducción
A Golgota Gospel Kórus 2002 novemberében alakult meg. Mára több mint 150 kórustagot tartunk számon, és van egy 6 fős zenekarunk is.

A kórus egyik fő célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a gospel zenét, és annak üzenetét. Így a rendszeres évenkénti (Budapesten megtartott) húsvéti (tavaszi) és karácsonyi koncertsorozataink mellett Magyarország más városaiban is koncerteket adunk. Több vidéki nagyvárosban léptünk fel, mint például Esztergom, Székesfehérvár, Baja, Jászberény, Balatonszemes, Békéscsaba... stb. Ezen felül 2006-ban Olaszországban, 2007-ben Horvátország magyar lakta teleülésein (Eszék és Vukovár), 2008-ban pedig Lengyelországban (Radom, Olsztyn) turnézott a kórus és zenekara konferenciák keretében, önálló koncertesteken és fesztiválokon. A Golgota Gospel Kórus 2009 elején Szerbiában is adott egy nagysikerű koncertet.

2005-ben jelent meg a kórus első albuma Golgota Gospel Kórus címmel, mely 12 dalt tartalmaz. A második lemez 2007 decemberében jelent meg. Az album címe Joyful, amit szintén a Lévita Kiadó adott ki. Jelenleg készülőben van új koncert DVD-nk, mely 2010-ben kerül kiadásra.

A kórus művészeti vezetője a dél-afrikai születésű, ír állampolgárságú Mark Zeeman.  
Álbums
Último actualizar: 2009-12-31Concierto datos
No tiene concierto dato disponiblo!
Band prefil
Type: zenekari oldal
Género: POP
Estilo: gospel
Datar de fundar: 2002
Fans: 0 persona
Visita: 5010
Ciudad: Budapest
Votos: 0
Web:
Miembros: 150 kórustag » ének
Mark Zeeman » kórusvezető
Kinczel Dániel » zongora
Majnár Levente » keyboard
Antal Péter » gitár
György Attila » basszusgitár
Hellinger Márton » dob
A zenekar szerkesztői: gab3sz
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky