3423 bands 12355 MP3 a descargar
Katáng2015
Introducción
A Katáng zenekar 2005-ben alakult Vácon, azzal a céllal, hogy új, sajátos hangzásvilággal szólítsa meg a gyerekeket. Ez, a \"katángos\" zenei világ több forrásból táplálkozik: magába olvasztja a kelta zene, a magyar népzene és a klasszikus zene elemeit. Az így nyert ötvözet a mesék birodalmát idézi. A hangulat megteremtésében központi szerepet játszik a kelta hárfa állandó jelenléte.

A zenekar kiemelten fontosnak tartja a gyerekközönség animálását, bevonását a zenélésbe, a belső képek fejlesztését a zene által. Ezáltal a gyerek alkotóként vesz részt a koncerteken, a zenét beépíti magába s nem \"csak\" kívülállóként hallgatja. Ennek köszönhetően minden egyes koncert új kalandot jelenthet a hallgató számára.

A Katáng műsorai:
1.Az Üveghegyen túl…
Megzenésített gyerekversek segítségével kalandos utazáson vehet részt a közönség az Üveghegyen túli világban, ahol találkozhat a mesék állandó szereplőivel: a királykisasszonnyal, tündérekkel, óriásokkal és még sok más teremtménnyel.
Már megvásárolható cd-n is a könyvesboltokban (hangoskönyvek között).

2.Hétmadár
Megzenésített gyerekversekből, hangulatfestő dallamokból, találós kérdésekből szőtt mesekoncert magyar népmesei motívumok alapján.  
Último actualizar: 2017-12-31Concierto datos
No tiene concierto dato disponiblo!
 
Escuchar nuestro MP3!
Band prefil
Type: zenekari oldal
Género: VILÁG
Estilo: Világzene
Datar de fundar: 2005
Fans: 4 persona
Visita: 12618
Ciudad: Vác
Votos: 0
Web:
Miembros: Chilton Flóra » hárfa
Farkas Péter » gitár, ének
Kaczúr Csilla » harmonika, ír furulyák, ének
Kas Bence » ütőhangszerek, ének
Misik Zoltán » bőgő
Sólyom Imre (örökös tag) » bőgő
A zenekar szerkesztői: vandor
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky