3423 bands 12355 MP3 herunterladen
csoport-1
Vorstellung
2002-ben alakult a csapat pécsi főiskolásokból: Tomi(dob); Gábor(gitár); Marcell (basszus) és Kopasz(ének) voltak. Kezdetben repertoárunk főként feldogozásokból állt. Saját számok tekintetében nem volt könnyű dolgunk. Mondhatni a nulláról kellett indulnunk. :) Így hát ez az esztendő az összeszokás és dalszerzés jegyében telt el. A következő két évben több koncert következett kisebb-nagyobb sikerrel. Ekkor vált Misi az elsőszámú rajongónkká. Időközben megszaporodtak a házi gyártmányú nótáink is. Sőt! Mostanra többszörös túlerőbe kerültek a feldogozásokhoz képest. 2004-ben sikerült rögzítenünk első demónkat, majd tagcserék következtek. Lanti ; töltötte be a dobos posztot, a gitáros helyére pedig Lajcsy került be rövid ideig. Ugyanis ez a felállás sem bizonyult véglegesnek. Új gitárosunk lett Boci személyében. Majd Lanti Németországba ment dolgozni, azóta Krisz ül a bőrök mögött. Ez egy kicsit lelassította a munkát, de sikerült túllépnünk a nehézségeken. Megint íródnak a nóták, szerveződnek a koncertek. És a történet folytatódik…  
Letzt aktuellen: 2012-12-31Konzert daten
Keine Koncert daten verfügbar!
 
Unser Musik Hören!
Band Profil
Type: zenekari oldal
Genre: HEAVY
Stil: Metal
Begründen: 2002
Fans: 2 Mensch
Besuchen: 9186
Stadt: Pécs
Stimmen: 0
Web:
Mitglied: Kopasz » ének
» dob
Marcell » basszer
Csongor » lemezjátszó
Gabor » gitár
A zenekar szerkesztői: lecso
stimmen
Favorited
barbaria
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky