3423 bands 12355 MP3 herunterladen

Metallophilia

Metallophilia
Vorstellung
2010 - "A megalakulás éve" : ... de valójában a zenekar már az ezt megelőző években is működött más néven, több tagcserével, de ez volt az az év, mikor Illésfalvi Iván - énekes, csatlakozott a bandához, és nagy előrelépést tettünk lelkesedésével és ének hangjával. A már addigra kialakult formáció (Botka Péter - gitár, Miskey András - gitár, Szirbek Péter - dob és Juhász István - basszusgitár) a korábbi években megírt jó néhány saját dalt, de igazán ez az év jelentette a végleges és fix formáció létrejöttét. Ivánnal az év egészében szinte csak a dalok tökéletesítésén dolgoztunk mind zeneileg, mind szövegileg! 12 saját dal született már kész formában illetve egy átdolgozás, a már klasszikus Legyetek jók, ha tudtok sajátos metal verzióban. Ebben az évben készült el honlapunk is, amit folyamatosan fejlesztünk és bővítünk tartalommal.

2011-2012 - "Bemutatkozás / Demo és kislemez" - Úgy gondoltuk, hogy ideje bemutatkozni a közönségnek, és több koncertet is adtunk Veszprémben, többek között az 5 éves Rockerek.hu-s koncert turné keretein belül, illetve egyéb szórakozóhelyeken! Áprilisban készítettük el első demónk is Bándon az Amp stúdióban, mely 3 dalt tartalmaz : Lunatika, Varjú , El. Szeptemberben bekerültünk a tatabányai Peron tehetségkutató versenyre, ahol pozitív kritikákat kaptunk. Novemberben elkezdtük a kislemez felvételeit, ami 2012. januárban került bemutatásra. Borítót is kapott az anyag, és a Lehunyt szemmel nevet képviseli. Szintén 3 dalt tartalmaz: Lehunyt szemmel, Arany árnyék, Sötétségben szárnyalok.


Elérhetőségeink:
http://www.facebook.com/pages/Metallophilia/103993846342661
http://metallophilia.hu
http://www.myspace.com/metallophilia
metallophilia@gmail.com  
Album
Demo (2011)
Letzt aktuellen: 2012-12-31Konzert daten
Keine Koncert daten verfügbar!
 
Unser Musik Hören!
Band Profil
Type: zenekari oldal
Genre: HEAVY
Stil: Metal
Begründen: 2010
Fans: 1 Mensch
Besuchen: 3904
Stadt: Veszprém
Stimmen: 0
Web:
Mitglied: Illésfalvi Iván » ének
Miskey András » gitár
Botka Péter » gitár
Juhász István » basszusgitár
Szirbek Péter » dob
A zenekar szerkesztői: botkap
stimmen
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky