3423 bands 12355 MP3 a descargar
alapértelmezett kép
Introducción
BEMUTATKOZUNK
Popzenekar vagyunk, hagyományos értelemben vett könnyűzenét játszunk. Zenénk hangulata alapvetően vidám, amelyben megjelennek a világ dolgait megmutató pozitív gondolataink. Igyekszünk a dolgokat egyszerűen megfogalmazni, csak egy csipetnyi fűszerrel - az íze kedvéért. Dalaink stílusában keverednek a hagyományos funky, soul, R&B valamint a modern jazz és popzene elemei.

A NEBO zenekar elődje a Fool Monthy 1999-ben alakult. Többszöri névváltoztatáson és tagcserén estünk át, a 2004-2005-ös évben Pozitiv néven működtünk, majd 2005 végén vettük fel a NEBO nevet. A zenekar jelenlegi felállása:

Henter Mónika – ének
Rezi Tímea – ének
Herédi István „Sztyepi” – gitár, ének
Kasza László – billentyűs hangszerek
Veres Mátyás – gitár
Borkó Attila – szaxofon
Miele László – basszus
Csendes Péter „Pepe” – dobok

DALAINK
Már kezdetben saját szerzeményeken dolgoztunk. Három demó anyagot készítettünk, amelyeken összesen kilenc szerzemény szerepelt (2000 tavasz, 2001 december, 2004. január).

2006. januárjában promóciós célú kislemezt készítettünk, amely öt dalt tartalmaz (Álmokon túl, Ébredj fel, Néhány mondat, Túl hosszú, Hóledérke). Az album készítésekor törekedtünk arra, hogy bár egységes egész képet alkossunk, mégis megjelenjen rajta miden stílusjegy és hangulat, amely minket jellemez. Az album magyar nyelvű, de amennyiben igény mutatkozik rá rövidesen elkészétjük az angol nyelvű változatot is.

Néhány felvételünket többször játszották magyarországi rádiók. Ezen kívül egy közel egy órás élő stúdió-koncertünket rögzítette az magyar ATV tv-csatorna, amely többször adásba került. A 2000-2006 közti időszakban a zenekar mintegy kilencven koncertet adott klubokban, fesztiválokon, ahol saját számainkon kívül főleg az R&B, funky és retro-disco világából merített feldolgozások is megszólalnak.

AMIRE BÜSZKÉK VAGYUNK
2005 áprilisában elindultunk a több neves médiatámogatóval megrendezésre került magyarországi „Tehetségvadászat 2005.” tehetségkutató versenyen, ahol a szakmai zsűri és a közönség 550 pályázó
zenekar közül Magyarország második legtehetségesebb zenekarává választott bennünket.

POZITIV KRITIKA
„...Igazi dzsesszkonzis polgári souldiszkó-zenekar: hangszeres tudás, precizitás, higgadt profizmus” – index.hu

„...Az előadásmód laza és felszabadult, a hangszeres játék profi, az énekesnők bájosak, szóval rendben van a dolog, akár még egy Unitedhez hasonló karrier is kinézhet a srácoknak és lányoknak, ha szerencséjük van. Ezzel persze nem akarnánk egyenlőségjelet tenni a két csapat közé, hiszen a Pozitív (jelenlegi néven: NEBO) sokkal kevésbé negédes, inkább nagyon helyesen a táncolhatóságra helyezik a hangsúlyt.” – origo.hu

NEBO VILÁG
Hisszük, hogy zenekarunk egyedi színfolt a magyar és nemzetközi könnyűzenei palettán. A közönség és a zenei szakma visszajelzései azt igazolják, hogy jó úton haladunk. Úgy érezzük, sikerült olyan sajátos hangon megszólalnunk, amely bár közérthető, mégis nélkülözi a mai populáris könnyűzene megszokott fordulatait. Komoly hangsúlyt fektetünk az igényes zenei megoldásokra, a kiváló hangszeres játékra és a tartalmas dalszövegekre. Fontos számunkra, hogy alkothassunk, és hogy amit játszunk, az egységes, kerek zenei produkcióként szólaljon meg.

TÜKÖR
Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy az egyes korosztályokat áthidalva sokakat megérintettek gondolataink. Azt gondoljuk, hogy az általunk képviselt zenei világ valódi értéket hordoz és a produkció érett ahhoz, hogy egyre szélesebb körhöz juthasson el.

Kontakt:
Kasza László +36 (30) 964-8064
Herédi István +36 (20) 978-3416
e-mail: nebo@nebo.hu
web: www.nebo.hu; www.myspace.com/nebohungary
 
Álbums
NEBO (2006)
Blog de band

2007. június 1. 14:34

Utolsó buli a Jamben

Ma este lesz a Nebo jelenlegi felállásának utolsó koncertje a Jam Pubban. Gyertek! Seguir

Último actualizar: Concierto datos
No tiene concierto dato disponiblo!
Band prefil
Type: zenekari oldal
Género: HIPHOP
Estilo: Soul / R'n'B
Datar de fundar: 1999
Fans: 1 persona
Visita: 10488
Ciudad: Budapest
Votos: 0
Web:
Miembros: Atti » szaxofon
Laci » billentyűs hangszerek
Matty » gitár
Miller » basszusgitár
Móni » ének
Pepe » dobok
Sztyepi » ének, gitár
Timi » ének
A zenekar szerkesztői: pozitiv
Favorited
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky