3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Pujara
Prezentare
Az Együttes 2006. januárjában alakult Budapesten.
A csapat autentikus oláh cigányzene mellett más országok cigány zenéit és dalait is játssza, mely egy sajátos és egyedi stílust kölcsönöz az együttesnek.
A hazai közönség ezt a stílust már jól ismerheti, hiszen Budapesten és vidéken egyaránt már sok helyen fellépett.
Az együttes tagok rokoni kapcsolatban is állnak egymással, hiszen mindannyian Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származnak és együtt olyan kulturális miliőben nőttek fel, ahol autodidakta módon, - zenélni és énekelni soha sehol nem tanulva - sajátíthatták el a szatmári, oláh cigány folklór alapjait.
Mindannyian fiatalok, ez is hű példája annak, hogy az otthoni kulturális értékeket hivatott megőrizni ez a csapat, mely példaértékű lehet a magyarországi roma fiatalság részére.
Ezen felül pedig az együttes tagok, külön-külön is zeneileg igen nagy tapasztalatokkal bírnak, hiszen kiskoruk óta zenélnek aminek köszönhetően már több csapatban is játszottak, mint pl.: a Kalyi Jag Együttes, vagy a Nomada Együttes, Khamoro együttes, vagy a Szilvási Gipsy Folk Band.
A Pujara Együttes hosszú távú célkitűzési között szerepel, hogy a hazai közönség mellett, a külföldi hallgató közönség részére is hiteles képet tudjon bemutatni nem csak a hazai cigányságról, hanem az autentikus oláh cigány folklórról is.
Mert úgy gondoljuk, hogy a mai Európában és a mai Magyarországon ezen fogalmak, nem a megfelelő tisztaságukba jelennek meg a köztudatban, mert ezekre mindig rárókádnak azok a sztereotípiák, melyek egy béklyót kötnek a megismerés fonalára.
 
Ultimă actualizare: 2008-12-31Concert date
Niciun concert date disponibil!
 
Ascult nostru MP3!
Profil trupă
Type: zenekari oldal
Gen: VILÁG
Stil: kortárs cigány folklór
A fonda dată: 2006
Fans: 2 persoană
Vizită: 7184
Oraş: Budapest
Vot: 0
Membru:
A zenekar szerkesztői: nomada
Favorited
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky