3423 banda 12355 MP3 zavádzanie údajov

Regőczi Lalus

alapértelmezett kép
Predstavenie
Sziasztok! A Zenekar 1996-ban alakult Egerben, 3 taggal. Forgács Évi (ének), Rabóczky Judit (hegedű) illetve Regőczi László (gitár, ének). Eleinte feldolgozásokkal kezdtük, majd apránként jöttek a saját dalok is. a felállásból látható az abszolút akusztikus ("unplugged") jelleg, mely a későbbiekben sem változott. Hegedűsünket (aki azóta már képzőművész) váltotta fel egy furulyás lány, Adamkó Timi személyében. Ezzel a felállással sem húztuk túl soká, ugyanis 1999-ben Amerikába utaztunk és a csapat szétszéledt. Azóta, sok sok év töprengés után, sok sok dal született, de fellépés hiányában csak saját és barátaim örömére vettem fel e dalokat.
2003-ban hazajöttem majd egészen 2006 végéig csiszoltam a már meglévő dalokat illetve újakat komponáltam. akkoriban történt egy hatalmas változás és elhagytam a kezdetektől velem tartó angol nyelvet és elkezdtem magyar nyelven írni. Ekkor született meg a Fohász c. dal, majd hozzáfogtam egy vershez, mely 'Az égig érő fa' címet kapta. E vers ihlette az első magyar nyelvű dalokat, mely azóta is újabb dalok írására ösztönöz.
 
Album
Blog banda

2007. június 18. 12:05

frissítések

folyamatosan próbálom feltölteni a dalokat és a hozzájuk tatozó elérhetőségeket. trvať

Nedávny aktualizácia: Koncert dátum
Nie koncert dátum dostupný
Profil banda
Type: zenekari oldal
žáner: TÖBBI
štýl: Hangszeres zenész
Odlievať dátum: 1996
Fans: 1 človek
Návšteva: 4361
Mestský : Budapest
Volič: 0
člen: Regőczi Lalus » gitár, ének, (meg ami még akad)
A zenekar szerkesztői: laluska
Favorited
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky