3423 trupă 12355 MP3 a descărca

Self-Destruction

alapértelmezett kép
Prezentare
Zenekarunk 2001 júliusában alakult három taggal.: Major Arnold (dob), Tóth Zoltán (basszus) és Tordai Miklós (gitár).

Eleinte sokféle zenei irányzattal próbálkoztunk a punk-tól a metal-ig de inkább zenei tudásunk fejlesztésén volt a hangsúly. Az idő múlásával folyamatosan bővült és karcsúsodott a zenekar. Majd 2003–ban rátaláltunk a megfelelő gitárosra Krimmel Gábor személyében majd az ő segítségével 2004–ben bővültünk egy énekessel Horváth Ramónnal. A zenekar ekkor már Self-Destruction néven futott, amely név előtt elfogyasztottunk már párat. Eleinte feldolgozásokat játszottunk majd neki láttunk a saját daloknak is, amelyekből 2005- ben készült egy Demo CD. A koncertezések mellett nekiláttunk újabb saját daloknak melyek 2007 –re megérettek arra, hogy ismét stúdióba vonulhassunk velük és így elkészült az Ember című lemezünk melyet, próbálunk minél több zenekedvelőhöz eljuttatni. Még ebben az évben Tóth Zoltán úgy döntött, hogy kiszáll a zenekarból. Így hát nekiláttunk basszusgitárost keresni, mely szerencsére nem tartott sokáig és Czinak „Snake” László elvállalta a zenekar bőgős posztját. Jelenleg újult erővel, minél több helyre szeretnénk eljutni, koncertezni és a jövőben nekilátni az újabb szerzeményeknek.  
Album
Ember (2006)
Demo 2005 (2005)
Blog Trupă

2007. április 25. 11:40

Tagcsere.

Sajnos Totya 6 év után távozott a zenekarból. A csapat új tagjaként "Snake" fogja ezek után a basszerhúrokat tépni. A continua

Ultimă actualizare: Concert date
Niciun concert date disponibil!
Profil trupă
Type: zenekari oldal
Gen: HEAVY
Stil: Hardcore
A fonda dată: 2001
Fans: 1 persoană
Vizită: 5751
Oraş: Nagykanizsa
Vot: 0
Web:
Membru: Czinak László "Snake" » basszusgitár
Horváth Ramón "Rami" » ének
Krimmel Gábor "Krix" » gitár
Major Arnold "Arni" » dob
Tordai Miklós "Mike" » gitár
A zenekar szerkesztői: selfdestruction
Favorited
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky