3423 bands 12355 MP3 a descargar
Promo
Introducción
2005 Decemberében minden tag a helyén volt és bátran kijelenthetem, hogy megalakult a Steroid zenekar.

Mint minden bandánál az össze szokás volt az első és legfontosabb lépés ezért elkezdtünk feldolgozásokat játszani. Közbe persze íródtak a saját szerzemények. A stílusirányzat sajátos hardrock-metálra alakult ki.

Teltek az évek és elrepült két év mire Szotyi barátunk leszervezett egy két koncertet nekünk és rájöttünk, hogy kell nekünk egy szervező, aki ezek után nem lehet más csak ő. Nem is szépítem rögtön igent mondott így ő lett a banda ötödik tisztelet belli tagja, aki ugyan nem zenél, de a mi napjainkat teszi szebbé elhívatottságával és munkáival.

2010-ben elkészült első lemezünk, ami az Első dózis címet viseli. Ez alatt a sok év alatt nagyon sok jó zenekarral sikerült megbarátkoznunk és sokat segítettek ők is abban, hogy jelenleg is rendületlenül zenélhetünk.

Ebben az évben Szabó Tamás elvállalta a zenekar honlapjának elkészítését, amit már büszkén "mutogathatunk" mindenkinek és folyamatosan tudunk frissíteni.

Csányi Bence pedig a road szerepet vállalta, hogy ezzel is segítse barátait az akadály mentes fellépésekhez.

Müller Ádám és Gegényi András pedig a csodálatos fotókat készítik és örökítik meg azok számára, akik nem bírtak részt venni a bulinkon, illetve hogy a honlap napról napra szebb és igényesebb legyen.

Egyre több és több koncertre járunk sikerült vidéken is fellépnünk már egy-pár helyen. Hamarosan megint felveszünk egy albumnyi zenét, hogy még többet és még színesebben hallgathassátok zenekarunkat.

Tagok:

Gitár+ének: Sáfár Krisztián (Krisz)

Szóló gitár: Várszegi Attila (Csülök)

Basszus: Csontos Péter (Eddi)

Dob: Gyetvai Dániel (Gy.D.)

Még utólag névről pár szót:

Sokan teszik fel azt a kérdést, hogy miért lett az a nevünk hogy Steroid?

A válasz egyszerű:

1. Az angol-magyar szótár, amikor kinyílt, és csukott szemmel ráböktünk egy szóra ez jött ki belőle.

2. További magyarázat: doppingoljuk a népet, és túl sok hallgatás esetén függőséget okozhatunk. ;)

Megnyugtatunk mindenkit, hogy illegális szerekhez semmi közünk.  
Álbums y videos
Último actualizar: 2011-12-31Concierto datos
No tiene concierto dato disponiblo!
Band prefil
Type: zenekari oldal
Género: HEAVY
Estilo: Hardrock/metal
Datar de fundar: 2005
Fans: 0 persona
Visita: 3630
Ciudad: Budapest
Votos: 0
Web:
Miembros: Csontos Péter » Bass
Gyetvai Dániel » Dob
Sáfár Krisztián » Gitár, ének
Várszegi Attila » Gitár
A zenekar szerkesztői: steroid-szotyi
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky