3423 zespół 12355 MP3 ściągać

Summer Nights

alapértelmezett kép
Przedstawienie
A zenekar Heart Attack néven alakult 2006 februárjában. Fél évig a felállás: Kiki, Valentin, Bujdi volt de sajnos Kikitől meg kellett válnunk különböző okok miatt. 2007 telén állt be hozzánk Dave énekelni. Próbáltunk egy héten kétszer és végül beszállt hozzánk Kristóf basserozni. Elég sok feldolgozást játszottunk hogy, össze szokjunk de ráálltunk a saját számokra is. Előre láthatóan lett volna egy-két koncertünk a nyáron amihez sokat próbálunk már a tavasz közepe óta. Örülünk hogy, végre teljes a banda, mert erre több mint egy évet kellett várnunk. Sajnos nyáron nem jött össze egy buli se, ennek több oka is van, de azt most inkább hagyjuk. Sajnos együtt a csapat nem próbált sokat, de külön külön a héten mindig volt legalább egy próbánk. Elkezdtünk több számot is csinálni, de valahogy egyik sem lett teljesen kész, de jó témák kialakultak, amelyeket még fel fogunk használni. 2007 őszén kiszállt Kristóf a bandából, helyét Tomi vette át, és elkezdődött a "munka" :) Decemberben több koncert is volt, az első Budapesten a kék yukban, a második Budaörsön a Városi Klubban és még ráadásként a 3. karácsonykor a Rocktogonban sajnos már dave nélkül, mert meg kellet tőle vállnunk.. Ezzel a 2007-es évnek vége... Várjuk a 2008-at!!!
A történetet folytatjuk......  
Zespół Blog

2008. január 17. 20:41

Énekest keresünk!!!

14-17 év körüli énekest keres zenekarunk!! Kontynuować

Ostatni aktualizacja: Koncert data
Nie koncert data dostępny!
 
Słuchać nasz MP3!
Profil z zespół
Type: zenekari oldal
Rodzaj: POP
Styl: Rock
Zakładać data: 2006
Fans: 1 osoba
Wizyta: 3041
Miasto: Budaörs
Głosować: 0
Web:
Członek: Bujdosó Balázs (Bujdi) » Dob
Murka Tamás » Basszusgitár
Váradi Valentin » Gitár, Ének
A zenekar szerkesztői: summernights
głosować
Favorited
virus666
Zespół Forum
rockopera 2009. jan.. 14.  18:30 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. cimem:...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky