3423 banda 12355 MP3 zavádzanie údajov

Társadalomshop

TDS
Predstavenie
TársadalomShop (aka: TDS) egy öt tagból álló ( nevezetesen: rap/szövegíró: Katula Bence, billentyű: István Konstanzer,, gitár: Bence Császár, basszusgitár: Tenki Dániel , dob: Kadosa Gy Molnár. A zenekar magyar nyelven írt, saját szerzeményeket ad elő, melyekben nagy hangsúlyt kap az élő előadásmód. A zenekar 2015 májusában adott először koncertet, és azóta is töretlenül fejlesztik arculatukat, növelik a hallgatóságukat. 2015-ben a banda első helyen végzett a Gyöngyösi Szevasz Zenei Tehetségkutató (SZTK) Rap kategóriájában. A verseny keretében közel ezer embert kitevő közönségnek játszhattunk. Ezt követően második helyen végeztek az EFOTT tehetségkutatóján, melynek díja egy fellépési lehetőség volt az EFOTT egyik nagyszínpadán (KalinkaStage Nagyszínpad). Megmutatták magukat a KiMitTube-on, és felléptek az A38 hajó nagyszínpadán is. A 2016-os Xfaktor legjobb 10 zenekarába kerültek be. A zenekar fő irányvonala a hip-hop, amelyet élőzenével ad elő, funk és jazz elemek szintézisében. A sajátos hangzáshoz egy markáns, szókimondó, de felesleges káromkodásokat kerülő szöveg társul.  
Nedávny aktualizácia: 2016-12-31Koncert dátum
Nie koncert dátum dostupný
Profil banda
Type: zenekari oldal
žáner: HIPHOP
štýl: Funk-Hop-Pop
Odlievať dátum: 2014
Fans: 0 človek
Návšteva: 1903
Mestský : Budapest
Volič: 0
Web:
člen:
A zenekar szerkesztői: katula8
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky