3423 artistes 12355 MP3 á télécharger

Vészkijárat

Káderfeszt_2010-09-255
Introduction
A kezdetek valamikor a középiskolás éveikre vezethetõk vissza, mikor 3 kaposvári barát 2003-ban úgy döntött, hogy zenélni akarnak. Ahogyan az lenni szokott, ebbõl a 3 barátból, ma már csak egy maradt a zenekarban, a többiek lecserélõdtek különféle okok miatt.

Ami a zenét illeti, punkrock gyökereken indultak, de rengetek egyéb irányzat megtalálható benne. A zenéjüket, nem szeretik behatárolni, nem is akarják, ezért inkább a hallgatóságra bízzák azt. A zenekar eredetileg név nélkül tevékenykedett majd az énekes (hawer) beszállásával még 2003-ban, jött a Vészkijárat. Az évek során a srácok összehoztak egy 13 számos demót és egy 6 számos koncertlemezt is 2004 környékén. 2007-ben elkészítettek egy 8 számos lemezt, mely „A Kezdet Vége” címet kapta és a „Nagyfiú” címû dalra videoklipet forgattak még abban az évben. Koncerteztek már olyan zenekarok társaságában, mint az Alvin és a Mókusok vagy a Prosectura.

Az "Õszintén" címû 13 számos lemez 2009 végén látott napvilágot és leforgatták a második videoklipet. Aktívan koncerteznek szerte az országban, kisebb nagyobb klubokban. A különféle zenei stílusok és a tagok eltérõ személyiségébõl adódóan kialakult valami, ami a Vészkijárat maga.



 
Albums et vidéos
 
Écouter nos MP3!
Dernier fois actualisé en: 2010-12-31Concert dates
Il n'y a pas de concert date disponible!
Blog d'artiste

2010. szeptember 17. 23:22

Klip forgatás !

Jelentjük, leforgattuk az Őszintén nagylemezhez a második videót, a Felnőttünk névre hallgató dalra. Az utómunkálatokat követően természetesen közzététetik a videómegosztó portálokon, amelyről természetesen értesülni fogtok. Addig is a koncertidőpontok menünél olvashatjátok hol és mikor tudjátok a... Continuer

Profil d'artiste
Type: zenekari oldal
Genre: HEAVY
Style: Punk Rock
Fondé en: 2003
Fans: 5 person
Visité: 10071
Ville: Kaposvár
Votes: 0
Web:
Membres: Deák Ákos » Gitár/Ének
Tuli Krisztián » Gitár/Ének
Szontágh Péter » Basszusgitár/Vokál
Balassa Krisztián » Dob
A zenekar szerkesztői: veszkijarat
Favorited
Kalmár Simon markfreak mgery90 pappi virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky